Szokatlan Jézus-szobrot kapott ajándékba Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatás után: a mű padon alvó hajléktalanként ábrázolja a Megváltót.
A szobrász, Timothy Schmalz, Kanadából szállította Rómába művét. Timothy Schmalz több mint két évtizede kutatja a keresztény művészet kortárs lehetőségeit.
A nagyméretű bronzszoborhoz az indíttatást egy pár évvel ezelőtti személyes élmény adta, és ez a találkozás új megvilágításba helyezte számára az ismert evangéliumi szakaszt, mely arra hív minket: gondoskodjunk az éhezőkről, a szomjazókról, a ruhátlanokról és az idegenekről.
Közvetlenül az általános kihallgatás előtt a Vatican Radio tudósítója faggatta Timothy Schmalzot művészetéről, hitéről és a pápának szánt ajándékáról...
Nem várt érdeklődés, és valódi szellemi munka jellemezte az Egyházi Fejlesztők I. Konferenciáját, ami 2013. október 2-án került megrendezésre a Párbeszéd Házában, Budapesten. Az egész napos, nemzetközi együttműködésben megvalósult esemény fő témája az volt, hogy a keresztény vezetők gyakorlatában miként függ össze a szakmaiság, a menedzsment és a spiritualitás.
A téma aktualitását és fontosságát jelzi, hogy a várt létszám kétszerese, közel nyolcvan keresztény vezető vett részt szerdán a "Szakmaiság, menedzsment és spiritualitás" címmel megrendezett konferencián. A rendezvény újszerű és egyedi lehetőséget adott a résztvevőknek arra, hogy tudatosan foglalkozzanak vezetői szolgálatuk e három komponensével, és azzal, hogy miként tudják ezeket legjobban integrálni a saját munkájukban.
Aktív szórakozással teli estét tudhatott maga mögött az a több mint kétszáz fiatal, aki szeptember 14-én a Horánszky utca 20 alatt töltötte az éjszakát a Clubnight at Loyola Café névre keresztelt bulinkon. Az Ifigödöllő - TVShoeShine örökmozgó csapata, illetve a Fokolare mozgalom mindig aktív új-ifjai által közösen szervezett estét hosszas előkészületi folyamatok előzték meg. Visszatekintve nyugodt szívvel írhatom: megérte.
Miután az online jegyfoglalási rendszer a jelentkezés megnyitását követő tizedik nappal betelt, nem volt egyszerű feladata stábunknak, hogy megtalálja a megfelelő "teret" a kulturált szórakozáshoz. A Párbeszéd Háza és a Jézus Társasága hálás segítségével azonban egy olyan informális találkozásra lehetőséget adó színes buli valósulhatott meg egyszerre több helyszínen, mely egyértelműen hiánypótló a mai „keresztény partykultúrában”. Már ha lehet ilyenről beszélni egyáltalán.
Az este a gödöllői ifi klubban megrendezett korábbi ifjúsági bulik mintájára készült el. Gödöllőn sem vagyunk kevesen egy-egy rendezvényen, de ezen az estén Budapesten, vendégeink az ország minden tájról látogattak meg minket Kecskeméttől Miskolcig, Váctól Székesfehérvárig.
„Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek erre a partyra, amit kifejezetten azért szerveztünk, hogy találkozási pont lehessen nekünk, keresztény fiataloknak. Budapesten és környékén sokféle keresztény közösség, szervezet és kollégium van, ami rengeteg olyan fiatalt gyűjt magába, akik Jézusért élnek … fontosnak tartjuk, hogy keresztényként az imádkozás, a társadalmi és közösségi szerepvállalásaink mellett tudjunk együtt jót bulizni is!” – hangzott el többek között a megnyitóban az alábbi köszöntő Sipos Katalintól és Bazsik Ádámtól. A megalapozó gondolatokat pedig, Koronkai Zoltán jezsuita testvér hozta el nekünk.
Ajánlottak egy baromi jó interjút nekem, ezt szeretném most tovább ajánlani a köznek. Egy jezsuita növendékkel készült, aki olyasmikről beszél, hogy milyen csodabogár is egy pap, vagy egy keresztény. Bár inkább épp arról, hogy talán nem is csodabogár:
"Szokták mondani, hogy hát, ezek a keresztények hányják magukra a keresztet a templomban és közben ugyanolyanok, mint mi! S igazuk van! A keresztények hányják magukra a keresztet, és ugyanolyanok, mint mi – mint ők. Mert mi ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más."
Idézet az interjú saját felvezetéséből:
"Olyan emberek féltik a boldogságomat amiatt, hogy papnak megyek, akiknek romokban hever az élete – mondja a 26 éves Bellovics Gábor, aki jezsuita szerzetesnek készül, és nemsokára leteszi az első fogadalmait. Abból az alkalomból beszélgettünk, hogy július utolsó hetében tartották a magyar jezsuiták találkozóját. Gábor a riói katolikus ifjúsági világtalálkozó kapcsán megjegyzi: aki szerint nem él az egyház, az mondjon egy rendezvényt a világon, amin részt vett egyszerre hárommillió fiatal. Szóba kerül a szabadság, a cölibátus és Ferenc pápa. Gábor szerint az egyháznak 'nem fütyülni kell, hanem táncolni'."
„Kedves fiatalok! A következő Ifjúsági Világnapon, 2016-ban Lengyelországban, Krakkóban találkozunk” – július 28-án, vasárnap Rio de Janeiro-ban Ferenc pápa ezekkel a szavakkal jelentette be a világnak a következő Ifjúsági Világtalálkozó helyét és idejét.
Ez a második alkalom, hogy Lengyelország látja vendégül a találkozót:
II. János Pál pápa 1991-ben Częstochowa-ba hívta össze a világ ifjúságát
– az eseményt egybekötötte első magyarországi apostoli látogatásával.
Bár csak három év múlva kerül sor a találkozóra, máris megnyílt honlapja
a következő címen: www.krakow2016.com.
Lengyelül, olaszul, angolul, franciául és németül működik több
kategóriára osztva, amelyek többek között tájékoztatnak az Ifjúsági
Világnapok történetéről, a találkozókat kezdeményező II. János Pál
pápáról, aki éppen Krakkóban töltötte ifjú éveit. Az internetes honlap
ismerteti az egyházmegyét és videón csodálhatjuk meg a gazdag történelmi
múlttal rendelkező Krakkó kulturális kincseit. - írja a bonumtv.hu. A krakkói találkozó facebook oldalát itt találod.
Harminc perccel a kezdés előtt már nem lehetett ülőhelyet találni a KözösPont sátránál. A Csillagpont harmadik napján a fiatalok éjféltájban arra várakoztak, hogy beszélgetést hallhassanak a Kiscsillag együttes tagjaival. Hiszen a zenekar nem sokkal előtte fejezett be egy fergeteges hangulatú nagyszínpadi koncertet. A beszélgetésről és a fesztiválról a Csillagpont oldalán olvashatsz bővebben! Érdemes!
Őrületesen jó hírrel szolgálhatok ma nektek. Ha jól informált vagy akkor pontosan tudod, hogy a Fiatalok az Egyesült Világért Mozgalom, vagyis az Új Ifjúság idei nyári táborát július 12. és 17. között tartja Miskolcon. 160 fiatal találkozott a jezsuita szigeten, akik az együtt töltött napokban az életnek egy olyan kicsi modelljét szeretnék megvalósítani, ami a hétköznapokban is alkalmazható. De talán a legfontosabb dolog, amiért összegyűltek Miskolcon, hogy együtt keressék, mi a mai ember felelőssége a világ nehézségeit illetően. A tábor mottója, a “Mit adhatok?” kérdés is erre utal.
A tábor apropóján született egy facebook oldal, ahol folyamatosan követhetitek ezeket a fiatalokat, akik az egyesült világért, egy szebb világért tevékenykednek, nem csak tábor ideje alatt.
Rengeteg vidám ember, több előadó, egy téma. Evangelizációs céllal került megrendezésre az idén, május 25-én a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó. Sok értékes gondolatot hallottunk hitünk megvallásával kapcsolatban. Nézzünk is bele:
„Áldott állapotban vagyok.”
Mindenki nagy izgalommal várta az idei Nagymarosi Ifjúsági Találkozó főelőadóját, Pál Ferenc atyát, mentálhigiénés szakembert, katolikus papot. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen szemszögből közelíti meg kötelességünket, az evangélium hirdetését.
Mikor elkezdte tanítását, az időjárás átcsapott borongósból naposba. Meglepődtünk, mikor az atya lejött közénk a fűbe, és közöttünk járkálva, barátságosan, közvetlenül beszélt. A két megközelítést humorral tűzdelve, élvezetesen adta át nekünk. Másokat Isten felé vonzani két módon tudunk. 1. Fényt kell vinnünk a sötétbe, és 2. föl kell fedeznünk azt a fényt, amit már Isten belehelyezett az emberekbe. Ha segíteni szeretnénk másoknak, akkor ki kell építenünk Istennel egy bensőséges viszonyt, föl kell fedeznünk, hogy szólít meg minket. Viszont úgy tudjuk csak elvinni Őt, ha kilépünk Mellőle, a komfort zónánkból. Be kell dobni magunkat, tanúságtevővé kell válnunk. Rugalmasan kell viselkednünk felebarátunkkal szemben. Meg kell őt értenünk, hogy segíteni tudjunk rajta. Megemlítette, hogy általánosságban az emberek a biztonságukat, és a nyugalmukat szeretnék megőrizni. Fel kell adnunk a nyugalmunkat, biztonságérzetünket hogy elérkezzünk a másik emberig: „Bízzatok bennem, és az Én békémet adom nektek!”
A bizalom zarándokútján jár az a több tízezer fiatal, aki hétről hétre Taizebe látogat. A világ minden tájáról jönnek, s többségük egy hetet tölt a burgundiai faluban. Mint a legtöbb fiatal, ők is életük legfontosabb kérdéseire keresik a választ.
Március 13. óta újra van pápánk! Nem is akármilyen, hiszen több szempontból is meglepetést okozott a megválasztása. Ő az első dél-amerikai egyházfő, és az első jezsuita is Szent Péter székében. Lássuk hát röviden, ki is Jorge Mario Bergoglio. Ezután, mivel sok érdekességet találni személyéről és életéről a neten, ebben a cikkben inkább a jezsuita vonatkozást járom körül.
Jorge Mario Bergoglio (1936. december 17-én született Buenos Airesben) a 266. az egyházfők sorában. Ötgyermekes, olasz bevándorló családból származik, vegyészmérnöki diplomával is rendelkezik és 1973-ban tette le az örök fogadalmat jezsuitaként. 2001. február 21-én nevezte ki bíborosnak II. János Pál.
Assisi Szent Ferenc tiszteletére választotta pápai nevét, melyről így nyilatkozott: „Ne feledkezz el a szegényekről” - Assisi Szent Ferenc nyomán olyan egyházat szeretnék, amely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében, ezért választottam a Ferenc nevet. Az igazság, a szépség és a jóság keresése az összekötő kapocs a médiában dolgozók és az Egyház között, ennek a hármas egységnek a hirdetése valamennyiünk feladata.” (Magyar Kurír)
Pápaként is szerény és alázatos ember maradt a hírek szerint. :) Amikor kiállt arra a bizonyos erkélyre, első szavaiban többek közt a hívek imáját kérte! Ő imádkozik értünk, minden emberért – ugyanakkor neki magának is szüksége van imáinkra. Mi ez, ha nem az alázat szép jele?
Erről eszembe jut a bérmálkozásra választott szentírási igém, Jézus egy mondata: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű!” – ez a felirat olvasható a jezsuiták budapesti Jézus Szíve templomában is.
És elérkeztünk a jezsuita-kérdéshez. Azért szempont ez a cikkben, mert amit erről a rendről az átlagember tud, az igen kevés, sőt, sokszor sajnos téves információ. Emlékszem, miket olvastam róluk az iskolai történelem tankönyvben évekkel ezelőtt, és hát a valóság egészen más. Most, hogy jezsuita pápánk van, különösen fontos, hogy eloszlassuk a tévhiteket!
Megkezdődött a sede vacante, a camerlengo irányítja a Vatikánt. XVI. Benedek szellemi öröksége - Az elmúlt 8 év legemlékezetesebb képei - Castel Gandolfo
XVI. Benedek pápa az idei évben Rio de Janeiróba hirdette meg az Ifjúsági Világtalálkozót. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a nagy távolságra való tekintettel úgy határozott, hogy a világtalálkozóval egy időben ismét nemzeti ifjúsági találkozóra hívja a magyar fiatalokat. Július 24. és 28. között Pécsre, a HungaRióra várják mindazokat, akik szeretnének csatlakozni a riói találkozó fiatalokhoz és közösségben megélni a találkozó mottóját: Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!” (vö. Mt 28,19)
A találkozó során számos színes program közül választhatnak majd a résztvevők. Július 24-én Udvardy György pécsi megyéspüspök nyitja meg a találkozót ünnepi szentmisével a Székesegyház előtti téren.
Július 25. és 27. között minden délelőtt püspökök tartanak majd katekéziseket a város sportcsarnokában. A tanítások témái a Szentatya által meghirdetett tematikához illeszkednek. A találkozó ideje alatt Pécs központi helyszínein Ifjúsági Fesztivál lesz. A fiatalok megismerkedhetnek a város kulturális értékeivel és részt vehetnek különböző műhelymunkákon, koncerteken, lelkiségi mozgalmak és közösségek programjain.
A HungaRio estéi mind-mind egyedi színezetet kapnak. Az érkezés napján rendezik meg a Találkozás Ünnepét. Július 26-án, pénteken különleges keresztútra várják a szervezők a fiatalokat és minden érdeklődőt. E keresztútra épül a Kiengesztelődési Este és a Nyitott Templomok Éjszakája.
Július 28-án, ünnepi szentmisével zárul az ifjúsági találkozó, amelyet Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke mutat be.
A találkozó folyamán a résztvevők bekapcsolódhatnak a Rio de Janeiró-i eseményekbe is élő közvetítéseken keresztül, valamint ott készült összefoglalók megtekintésével.
A találkozóra már megkezdődött a felkészülés, amelyet a rendezvény most indult honlapján és már meglévő Facebook oldalán (facebook.com/ifj.vilagtalalkozo) is lehet követni. A honlapon elérhetőek a találkozóval kapcsolatos jelentkezési információk, valamint friss hírek, tudnivalók és a lelki előkészületet is segítő anyagok: hungario2013.hu.
Az MKPK Ifjúsági Bizottsága/a HungaRio szervező csapata
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics