"Aki közeledik az Egyházhoz nyitott ajtót kell, hogy találjon, és nem a hit ellenőrét… Szükségünk van reverenda és fátyol nélkül szentekre. Szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre. Szükségünk van szentekre, akik moziba mennek, zenét hallgatnak, és barátaival sétálnak. Szükségünk van szentekre, akik Istent teszik első helyre, de az egyetemen is kitűnnek. Szükségünk van szentekre, akik időt találnak a mindennapi imára, és képesek a tiszta szerelemre, vagy a tisztaságot megszentelik… Szükségünk van korszerű szentekre, XXI. századi szentekre, akik erre korszakra alkotják meg a lelkiségüket. Szükségünk van olyan szentekre, akik el vannak kötelezve a szegények iránt és a szükséges szociális változások iránt.
Szükségünk a világban élő szentekre, a világban megszentelődő szentekre, akik nem félnek a világban élni. Szükségünk van kólát és hot-dogot fogyasztó, internetező és Ipod-ot használó szentekre. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik az Eucharisztiát, és nem szégyellnek a hétvégén sört inni vagy pizzát enni barátaikkal. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik a mozit, a színházat, a zenét, a táncot, a sportot. Szükségünk van társaságot kedvelő szentekre, akik nyitottak, normálisak, barátságosak, vidámak és jó barátok. Szükségünk van olyan szentekre, akik e világban élnek, és meg tudják ízlelni a világ jó és tiszta dolgait, de mégsem világiasodnak el… Legyünk hát ilyenek!"
(bizonytalan kilétű, jófej keresztény tesó)
"Most vasárnap Zakeus történetéről hallhattunk a templomban. Ez az egyik kedvenc történetem. A történetben - ha megnézzük - a környezet hite mennyire más, mint Jézus hite. Ez kifejeződik abban, hogy Jézus megengedi, hogy valaki olyan legyen amilyen. Azaz egyedi. Jézus megengedi az egyediséget. A környezet ezt nem engedi meg, mert a környezet számára ez úgy tűnik, félelmetes, bizonytalanságot szül. Úgy tűnik, nem tudják befogadni ezt, elvesztik az alapot. Tökéletesen megmutatkozik ebben a történetben, mikor fölmászik Zakeus a fügefára, Jézus a következőképp szólítja meg: 'Zakeus, gyere le hamar, ma a te házadban kell megszállnom!' majd a mikor később a történetben Zakeus 'átalakul' a következőt mondja: 'Ábrahámnak ez a fia el volt veszve, de most megtaláltatott, megmenekült.'
Mit mond a környezet Zakeusról?
- Bűnös ember! Vámos! Hogyan mehet el étkezni Jézus ehhez a bűnös emberhez?!
Ez is egy vaskos meggyőződés, általánosítás. Bűnös ember... Vagyis a bűnöshöz nem lehet elmenni enni...?! Jézus pedig egyvalakit lát Zakeust, majd a végén is azt mondja: 'Ábrahámnak ez a fia...' Számára ő, egyetlen egy valaki, akihez úgy közelít, ahogy csak Zakeushoz lehet, vagy éppen hozzá kell. Tehát valószínű, hogyha (elmélyülünk a hitünkben)... minél személyesebbé tud válni a hitünk, annál jobban tudjuk megkérdőjelezni az általános meggyőződéseinket. Annál boldogabbak leszünk a környezetünkkel együtt, annál inkább fogunk tudni akárkinek valami olyasmit mondani, vagy tenni, ami pont neki jó. Itt egy nagyon érdekes ellentmondás feszül...
"..."
Én szívesen létezek egy olyan katolikus egyházban, ahol a hitnek egy nagyon személyes megnyilatkozása is lehetséges. Mert akkor olyan emberek is csatlakozhatnak az egyházhoz, akik egy általános vallásgyakorlatú egyházhoz nem szívesen tartoznak, mert eleve az a meggyőződésük, hogy ők onnan kilógnak."
-pálferi 2002-
A Fokoláre Mozgalomnak öt kontinensen 33 modell települése (faluja, kisvárosa) van, melyek közül az első és legjelentősebb az olaszországi Loppiano. Loppiano Toszkánában, Firenze mellett található, közigazgatásilag Incisa in Val d’Arnohoz tartozik.
Állandó lakosainak száma jelenleg mintegy 900 fő. A lakosság összetétele internacionális, 70 nemzet képviselteti magát, köztük természetesen a magyar is. A modell települést évente kb. 40000 látogató tekinti meg.
Chiara Lubich 1962-ben, a Svájcban az ősi Einsiedeln bencés apátságot meglátogatva, a hegytetőről letekintve elképzelte, hogy az evangélium szerinti életet ötvözni lehetne a modern város összes elemével. Így született meg a gondolat, hogy létre lehetne hozni olyan kis városokat, modell-településeket, ahol lakóházak mellett templomok, ipari létesítmények, iskolák, boltok, sportpályák, kulturális, művészeti és egyéb intézmények is jelen vannak. A modell települések alapcélja – azonosan a Fokoláre Mozgalom alapcéljaival – az evangéliumi törvények és az egyetemes testvériség megvalósítása.
Nem várt érdeklődés, és valódi szellemi munka jellemezte az Egyházi Fejlesztők I. Konferenciáját, ami 2013. október 2-án került megrendezésre a Párbeszéd Házában, Budapesten. Az egész napos, nemzetközi együttműködésben megvalósult esemény fő témája az volt, hogy a keresztény vezetők gyakorlatában miként függ össze a szakmaiság, a menedzsment és a spiritualitás.
A téma aktualitását és fontosságát jelzi, hogy a várt létszám kétszerese, közel nyolcvan keresztény vezető vett részt szerdán a "Szakmaiság, menedzsment és spiritualitás" címmel megrendezett konferencián. A rendezvény újszerű és egyedi lehetőséget adott a résztvevőknek arra, hogy tudatosan foglalkozzanak vezetői szolgálatuk e három komponensével, és azzal, hogy miként tudják ezeket legjobban integrálni a saját munkájukban.
"Új csendes generációnak nevezték el a most 15-29 éves fiatalokat a nagyszabású Ifjúság 2012 kutatás készítői. A szüleik értékrendjét nem kérdőjelezik meg, a lázadás távol áll tőlük. A legszívesebben otthon ülnek, passzívan kivonják magukat a körülöttük zajló ügyekből. Kiábrándultak, és nagyjából fogalmuk sincs, mit hoz a jövő." - indítja összefoglaló cikkét az origo.hu.
"Elég bizonytalanok, nem igazán tudják, mihez kezdjenek az életükkel:
nehezen határozzák el magukat a házasságra, a gyerekvállalásra, de még
egy párkapcsolatra is. Kimutathatóan nem csak a házasok (10 százalék),
hanem a kapcsolatban élők aránya is csökkent, viszont többen lettek (10
százaléknyira nőttek) azok a fiatalok, akik soha nem akarnak gyereket,
és nőtt az egyedül élők aránya is. A 15-29 évesek mindössze 15
százalékának van már gyereke.
... A fiatalok társadalmi intézményekbe vetett bizalma rendkívül alacsony (ebben különböznek a két világháború között születettektől). Nemcsak a kormányban, az Országgyűlésben és a bankokban nem bíznak, hanem - újdonságként - a köztársasági elnökben és az Alkotmánybíróságban sem, pedig ez utóbbi a legnépszerűbb intézmények között volt a rendszerváltás óta. A fiatalok ma annyira nem hisznek a rendszerben, hogy a demokráciát csak 40 százalékuk tartja a legjobb lehetséges rendszernek..."
Ma a laza böngészés közben az alábbi olvasmány találtam a tirekifi.hu oldalon. A címe "heterofelvonulás" volt, tetszett.
"Már egy ideje szervezem, apákkal, férjekkel, hogy csapunk egy hatalmas nagy bulit valahol Budapest egy frekventált részén, ahol végre rázhatjuk a „Hetero vagyok és büszke!” transzparenst, vagy kiabálhatjuk a „Keresztyén vagyok, de nem szégyellem!” jelmondatot! Mert ugye ma már mindenki lehet büszke mindenre és mindenkire, a saját maga értékrendje mentén, mindezt pedig nemcsak a tükörbe otthon, hanem hangos szóval egy egész közösség, akár egy ország előtt. Persze aztán elképzeltem, hogyan is néznének rám az emberek, mennyi megvetés lenne a szemükben, hogy mit is képzelek én magamról, meg az a csúnya egyház, meg az örök konzervatívok, hát hová tart ez a világ, ha már minden hetero keresztyén férfi utcára vonulhat a családja és a lelkiismerete védelmében. Legyünk őszinték, ha másokhoz már nem merünk, legalább magunkhoz.
A gödöllői római katolikus egyházközségben számtalan csoport, kisközösség működik. Vagyunk akik többnek is a részei vagyunk. Sőt, valljuk be őszintén, néha még teher is elmenni egy-egy újabb alkalomra, hisz annyi minden van, amin részt veszünk, és annyi minden mást lehetne helyette csinálni. Hogy a magam lelkesedését - és a Tiéteket is - felszítsam, feletettem a következő kérdést egy olyan barátomnak, aki jelenleg semmilyen csoportba nem tud járni, de nagyon szeretne: Szerinte miért jó közösségbe járni? Mi az, ami hiányzik neki?
"Az emberek és a beszélgetés. Hiába ülök össze haverokkal, munkatársakkal egy sör mellett, a beszélgetés mégsem tud úgy elmélyülni, mint egy közösségi alkalmon. Ott egészen más az emberek nyitottsága. Hatalmas élmény olyan fiatalokkal együtt lenni, akikről tudom, hogy ugyanúgy gondolkodnak, mint én, tapasztalni, hogy a világnézetemmel nem egyedül állok a világban. A másik lenyűgöző dolog pedig az, hogy ilyenkor átélhetem, hogyan van jelen a Szentlélek a beszélgetéseinkben. Otthon monologizálva sosem jönnénk rá azokra az igazságokra, amiket egy-egy csoportbeszélgetésen vagy közös imaalkalmon egymás segítésére kimondunk. Olyan jó látni, hogy a Lélek mindenkiben működik! Tudod, van az a rész a Szentírásban "ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben..." és ezt tök jó átélni. Ettől lesz sokkal több minden közösségben elhangzott beszélgetés, mint egy baráti beszélgetés."
Ha te is kedvet kaptál ettől a rövid vallomástól a közösségbe járásra, gyere el a neked szóló hittanra és/vagy másik ifinek szóló együttlétünkre.
Péntek 17.00-18.00 14-16 éves korig gimisek,
Péntek 18.00-19.00 16-19 éves korig gimisek,
Péntek 19.00-21.00 18-28 éves korig, egyetemisták és frissen munkába állt ifjúság András atyával,
illetve az egyetemistákkal párhuzamosan, Péter atyával a cserkész hittan.
Minden hónap 1. és 3. hétfője 19.00 igekör
Minden hónap 2. és 4. hétfője 19.00 PACSI, azaz Pio Atya Csoportja Imádkozik (ifi imacsoport)
Minden hónap 2. és 4. vasárnapján gitáros mise, az énekkaros próba előtte 16.30-tól a karzaton,
Minden régi és új tagot várunk nagyon sok szeretettel!
Aktív szórakozással teli estét tudhatott maga mögött az a több mint kétszáz fiatal, aki szeptember 14-én a Horánszky utca 20 alatt töltötte az éjszakát a Clubnight at Loyola Café névre keresztelt bulinkon. Az Ifigödöllő - TVShoeShine örökmozgó csapata, illetve a Fokolare mozgalom mindig aktív új-ifjai által közösen szervezett estét hosszas előkészületi folyamatok előzték meg. Visszatekintve nyugodt szívvel írhatom: megérte.
Miután az online jegyfoglalási rendszer a jelentkezés megnyitását követő tizedik nappal betelt, nem volt egyszerű feladata stábunknak, hogy megtalálja a megfelelő "teret" a kulturált szórakozáshoz. A Párbeszéd Háza és a Jézus Társasága hálás segítségével azonban egy olyan informális találkozásra lehetőséget adó színes buli valósulhatott meg egyszerre több helyszínen, mely egyértelműen hiánypótló a mai „keresztény partykultúrában”. Már ha lehet ilyenről beszélni egyáltalán.
Az este a gödöllői ifi klubban megrendezett korábbi ifjúsági bulik mintájára készült el. Gödöllőn sem vagyunk kevesen egy-egy rendezvényen, de ezen az estén Budapesten, vendégeink az ország minden tájról látogattak meg minket Kecskeméttől Miskolcig, Váctól Székesfehérvárig.
„Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek erre a partyra, amit kifejezetten azért szerveztünk, hogy találkozási pont lehessen nekünk, keresztény fiataloknak. Budapesten és környékén sokféle keresztény közösség, szervezet és kollégium van, ami rengeteg olyan fiatalt gyűjt magába, akik Jézusért élnek … fontosnak tartjuk, hogy keresztényként az imádkozás, a társadalmi és közösségi szerepvállalásaink mellett tudjunk együtt jót bulizni is!” – hangzott el többek között a megnyitóban az alábbi köszöntő Sipos Katalintól és Bazsik Ádámtól. A megalapozó gondolatokat pedig, Koronkai Zoltán jezsuita testvér hozta el nekünk.
Run DMC szól a volán busz rádiójában. Szeretem ezt a számot.
Valami újkeresztény gyülekezetbe járó lány beszél az egykérdés.hu ökumenikus szervezésben létrehozott fesztiválról.
Meséli, hogy a beérkezett kérdések között volt egy olyan, hogy ha az emberek ennyire mocskos, szerencsétlen bűnösök, akkor Isten - ha létezik - miért rájuk bízta az egyházat?
Jó kérdés.
Nem tudjuk a választ. Mint ahogy azt se, hogy mi ennek a Run DMC számnak a címe. Mármint ami épp szól.
De nem húzom tovább apró lényegtelen részletekkel az időt, hogy hogyan jutottunk el konklúzióhoz: Ahogyan nincs meg egymás nélkül fény és árnyék, tér és perspektíva...
...úgy nincs meg egyik ember sem a másik nélkül. S ahogy az emberek nincsenek meg egymás nélkül úgy nincsenek meg egymás nélkül a közösségek sem. Jól mondta a kérdező, az emberek önmagukban bűnösök és mocskosak, de a bennük lévő élő Isteni darabka nem az. Minden ember hordozz egy ilyen darabot és az érdekes ebben, hogy egyik darabka sem pont olyan mint ami például benned van.
Ami még jobb, hogy ezek összegyűjthetők anélkül, hogy a másiktól elvennéd. Neki is megmarad és a tied is lesz egyszerre. Vannak köztük igazán ritka darabok, amelyek segíthetik megérteni a már meglévő darabjaink egymáshoz való viszonyát.
1985. május 28-án születtem Balassagyarmaton. Szüleim a Nógrád megyei Borsosberényben élnek. Egy bátyám van, akinek idén született meg az első gyermeke. Nagyszüleim, akik közül már csak apai nagymamám él, valamint édesanyám hívők, a család és a rokonság nagy része azonban távol áll a hittől, vagy talán inkább az Egyháztól. Kiskoromtól fogva ministráltam. Szülőfalum akkoriban még a vallásosabb települések közé tartozott, ez mára sajnos gyökeresen megváltozott. Mivel nagyapám majd’ 50 évig kántor volt minálunk, általános iskolás koromban elkezdtem orgonát tanulni, majd 2002-ben a Váci Kántorképzőben szereztem képesítést. Ettől fogva Tolmács és Berkenye községek kántora voltam.
A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban érettségiztem 2003-ban. Akkoriban még csak meg sem fordult a fejemben az egyházi pálya. A templomokat inkább csak az orgonapad mögül, illetve műemlékként szemléltem. A rajz és az építészet nagyon érdekelt, ezért felvételiztem a Budapesti Műszaki Egyetemre. Az Építészmérnöki Kar végzése köztudottan nagy megterheléssel jár, ennek ellenére szerettem az egyetem hangulatát. Főleg az építészet története, a korstílusok fejlődése érdekelt, hiszen magamban soha nem láttam annyi fantáziát és alkotóerőt, mint a régi korok mestereiben. Három évet töltöttem a fővárosban, hétvégenként pedig hazajártam orgonálni. A lelki életem ebben ki is merült. Sem az imádságra, sem a gyónásra nem fordítottam különösebb gondot.
Amikor megkérnek, hogy magamról írjak, vagy beszéljek pár gondolatban, egy idő óta inkább Jézussal való kapcsolatomról szeretek írni, vagy beszélni. Most is erre törekszek.
Budapesttől 45 km-re nőttem fel Tápiószecsőn. Ide kötődik egyik első élményem is. Első osztályos lehettem, amikor ültem a szentmisén, és nagyon unatkoztam. Körbe-körbe bámulgattam, és hirtelen megakadt a szemem egy koponyán. Barna csuhába öltözött szoboralak tartotta. Szent Ferenc volt, mint később kiderült. Furcsaság és egyben Istennek átadottság sugárzott az egész élményből. Ekkor érintett meg először Jézus. Most is itt van a falamon a szoborról egy fénykép. Gyermekkori naiv esemény, de 30 évesen is ide térek vissza, ha „édes iga és könnyű teher lép az életembe” egy kis segítségért.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics