Én Istenem, mi lett velem:
nincs bennem többé félelem.
Szólítgatom, de nem felel,-
Istenem, hol veszthettem el?
Félre ne érts, nem a világhálóról fogok írni, sőt, nem is a halászhálóról. Van egy olyan közösség, amely ezt a nevet viseli, és amely próbálja egy hálóba gyűjteni azokat, akik értéket közvetítő közösségre vágynak.
„A Háló katolikus indíttatású keresztény mozgalom, mely nyitott minden jóakaratú ember felé. Küldetése, hogy evangéliumi gyökereit korszerűen, a mai világban megjelenítse."
A Háló az Egyházon belül él, és annak közösségi arcát hordozza. A személyt alapvetően közösségben képzeli el, ezért az arra vágyókat segíti, hogy közösségre leljenek. Alapvető működése a közösségek közötti kapcsolatépítés. A Háló magyar kezdeményezés, őrzi és építi nemzeti értékeinket és egyúttal közös szolgálatra törekszik más nemzetekkel. Tevékenysége elsődlegesen a Kárpát-medencében zajlik.
Eddig több mint háromezer önkéntes jelentkezett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) május 18-19-i Szeretethíd nevű akciójára. Az első nap Budapesten, míg másnap Debrecenben osztanak szét süteményeket a rászorulók közt és rendeznek különféle programokat.
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a rendezvény keddi debreceni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „sokan ékeket vernek, sokan pedig hidakat építenek szerte a Kárpát-medencében. A református örökséghez viszont az illik, hogy az embereket egymáshoz való közeledés fontosságára ébresszék rá.”
Katolikus középiskolák diákjai részesülhetnek a most alapított Morus-díjban.
A közéleti-jellegű elismerést azok a végzős fiatalok kaphatják, akik nemcsak jó tanulmányi eredményeikkel emelkednek ki társaik közül, hanem szívesen, aktívan és felelősen vesznek részt közösségi tevékenységben; nyitottak a közéletiségre, és elkötelezett keresztények.
A családok közelgő világtalálkozójának alkalmából, amelyre május 30. és június 3. között kerül sor Milánóban, a Sir Europa interjút készített Erdő Péter bíborossal, a CCEE elnökével a gyermekvállalásról, a házasságra épített családról és arról, hogy milyen szerep betöltésére hivatott az Egyház a családokkal kapcsolatban.
Európában az anyagi okok mellett belső, antropológiai okai is vannak, hogy a családok ma nem mernek gyermekeket vállalni – mutatott rá a bíboros: elterjedt egy olyan mentalitás, amely megnehezíti a választást a különböző lehetőségek között. Ezzel a nehézséggel találkoznak az emberek a hivatás- vagy pályaválasztásban és a házasságra való elköteleződésben is. Nagyon sok fiatal megretten mindattól, ami stabilitást, állhatatosságot kér. Még ha kimondatlanul is, de létezik egy olyan felfogás, ami a legfontosabb jónak a pillanatnyi jót tartja, és az embernek nehezére esik egy nagyobb, életre szóló tervben gondolkodni, elképzelni saját jövőjét. Ha pedig valaki így él, akkor szükségszerűen félni fog az elkötelezettségektől.
A házasságban például: ma jól vannak együtt, de mindig ott van mögötte a félelem, hogy lehet, hogy holnap már nem lesz olyan jó. Ez látható a pályaválasztásnál is: sok fiatal nem fejezi be egyetemi tanulmányait, vagy időközben tanulmányi irányt változtat. Gyakran nehezen szánják rá magukat egy hosszú távú, jövőjüket meghatározó szakma választására. Általános magatartás ez, amely megnyilvánul az élet legkülönbözőbb területein, nem csak a házassággal kapcsolatban.
Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.
Keresd az Új Nemzedék adásait az ifigodollo.hu-n, a TV menüpont alatt! Ha lemaradtál a havonta jelentkező műsorról, vagy épp még húztad a lóbőrt vasárnap délelőtt, aggodalomra semmi ok, hiszen követheted a DunaTV Új Nemzedék műsorát itt, az oldalon is.
A havonta jelentkező műsor fiatalokról szól, de nem csak fiataloknak. Olyan fiatalokról, akik a népek és vallások közti testvériség, párbeszéd elkötelezettjei. Az műsor epizódja folyamatosan töltődnek majd fel hozzánk, hogy mindenki számára online is elérhetőek legyenek. Keresd őket itt és facebookon!
„Téged ki vezet?”
„Most akkor Te vezetsz vagy én vezetek?” – Ismerős a mondat?
Azt mondják, mikor táncolsz, egyszerre kell figyelned partneredre, miközben a válla fölött átnézve közös mozgásotok irányát is szemmel tartod. Ugye, fiúk, mikor táncoltok, nem úgy vezetitek párotokat, mintha csak rajtatok, a ti erőtökön és ügyeskedéseteken múlna egy-egy mozdulat sikere? Ugye, lányok, mikor vezetnek benneteket, mozgásotok nem egy rongybabáéhoz válik hasonlóvá? A táncban megtanulunk ráhagyatkozni párunk mozdulataira, miközben együtt lendülünk a zene ritmusával, figyeljük önmagunk rezdüléseit is, és együtt figyelünk haladásunk irányára.
Éppen ilyen az Istennel való kapcsolatunk is: épp erről szól önmagunk evangelizációja. Ahogy egyre többet és többet táncolunk együtt, megtanulom értelmezni Isten szelíden vezető mozdulatait.
Felismerem Jézus rajtam pihenő gyengéd tekintetét. Megtanulok ráhagyatkozni Isten szavára és szándékára, akinek kezében nem rongybaba módjára ringatózom, mert mozdulataink formái, haladásunk iránya kettőnk között, Isten szelíd vezetése és a saját akaratom egységében teljesedik ki.
A májusi Nagymarosi Ifjúsági Találkozó témája önmagunk evangelizációja lesz. De azt is mondhatnánk, “tánciskolába várunk”, ahol együtt elkezdhetjük megtanulni, mit jelent Jézusra és az evangéliumra hagyatkozva, Vele együtt folytatni ezt a „táncot”.
Várunk május 19-én, reggel 9 órakor a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra!
A Genfestre való készülődés egy újabb pontjához érkeztünk! Már több ezer fiatal jelentkezett a világról, hogy részt vehessen a budapesti Genfesten!
De velünk csak akkor lehetnek, ha mi is jelentkezünk! Szóval (mivel több ezren már szeretnének velünk együtt ünnepelni) jelentkezzünk mihamarabb mi is! Három héten belül döntenünk kell arról, hogy mennyi helyet ajándékozunk nekik a mienkből, hiszen ők lassan már sorban állnak.
A jelentkezésnél részletesen leírást találtok a csoportvezető feladatáról, ami teljesen egyszerű dolog nem kell tőle megijedni. Ezért kérünk Titeket, hogy bátran vállaljátok ezt a pozíciót, a jelentkezés után kapott kódot gyorsan továbbítsátok barátaitoknak, ismerőseiteknek, hogy rajtatok keresztül lehessenek kapcsolatban velünk, és ők is be tudjanak jelentkezni!
A gödöllői ifisek csoportvezetője Lukács Lilla és Bazsik Ádám. Kérlek keressétek őket e-mailben és telefonon, a csoportazonosítóért, és egyéb információkért!
„A mennyország nem hely, hanem tapasztalat.”
Ez volt az a mondat, ami a március harmadik hetének közepén arra indított, hogy pár nap múlva elutazzak Máriapócsra, a görögkatolikusok „fellegvárába”, az ország nemzeti kegyhelyére, egy háromnapos „Jézus-ima” lelkigyakorlatra.
Senkit nem ismertem, azt sem tudtam, pontosan hová megyek, és hogy is képzeljek el egy görög katolikus lelkigyakorlatot. Mindez nem tartott vissza, sőt inkább inspirált. Egy kedves ismerősnek köszönhetően a nyíregyházi pályaudvaron vártak rám autóval hétfő reggel, hogy pontosan odaérhessek a kezdésre, ami a helyközi járattal lehetetlen lett volna…
„Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!” – ezzel a címmel mutatta be április 2-án a Vatikáni Sajtóteremben Stanislaw Rylko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke a 2013. július 23. és 28. között Rio de Janeiróban tartandó nemzetközi ifjúsági rendezvényt.
A sajtótájékoztatón felszólalt Orani Joao Tempesta, a város érseke és Eduardo Pinheiro da Silva, a brazil püspöki konferencia ifjúsági bizottságának elnöke.
Rylko bíboros az ifjúság pasztoráció nagyon fontos elemének nevezte az ifjúsági világtalálkozót, amely 26 év után visszatér Dél-Amerikába: célja, hogy növelje a fiatalok hitét a misszió végzésére. A cím is erre utal, amely egyike azoknak a célkitűzéseknek, amelyeket a latin-amerikai püspökök kitűztek prioritásként Aparecidában 2007-ben a kontinentális misszió elindításakor – ismertette a Világiak Pápai Tanácsának elnöke.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics