Őszintén, elfogultság nélkül mondhatom, hogy remek Locsoló-party-t prezentált a szervező-gárda, április 8-án, Gödöllőn, húsvét vasárnapján. Amellett, hogy a rekordok estélye volt ez a mostani, azt hiszem - mindannyiunk nevében elmondhatom - ismét sikerült kulturált szórakozási lehetőséget is nyújtani szeretett klubunk berkein belül.
Másodsorban nem teljesen őszinte a mosoly arcomon, mivel bár imával és az együttlét célját felvillantva indítottuk a közös estét, volt aki nem tudta pontosan értelmezni a szabad, közösségi, kulturált-szórakozás fogalomkörét a végjáték közeledtével. Persze ilyen mindenhol előfordul, mondhatnánk. Azonban megígérhetem, hogy a közeljövőben a szervezés kiemelt figyelmet fog fordítani arra, hogy az ehhez hasonló könnyű együttléteink is, mindenki számára a közösség értékes és nélkülözhetetlen fontosságát tudják megmutatni. Testvérek vagyunk, és ezt igyekszünk mindig szem előtt tartani.
Közel százan látogattatok el hozzánk, ami megtisztelő és egyben nagy öröm is volt számunkra. Jó volt látni sokak arcán, hogy egy kellemes beszélgetésben, a csocsó, vagy a sütemények mellett, de akár a táncparketten is megtaláltátok a helyeteket. Sokat nevettünk, daloltunk és táncoltunk, a kapukat csak hajnali négy órakor tudtuk bezárni.
Úgy szerettelek, hogy
meghaltam helyetted,
most már csak ez számít,
nem a saját tetted.
Ha élni szeretnél,
úgy kövess engem, hisz
ami nem tőlem van,
az a halálba visz.
Az Atya, a Fiú
és a Szentlélek
nevében vezetlek és
szentté teszlek téged.
Mi az, ami irányítja tetteinket? Elsőre azt válaszolnánk: az akaratunk, az elveink. De mégsem így van. „Tudom a jót és mégsem teszem” – ismerős, ugye?
Cselekedeteinket, döntéseinket valójában a vágyaink irányítják. Vágyak, amelyek a lelkünkből fakadnak, és mindig személyre irányulnak: önmagunkra, a másikra, Jézusra. Attól függően, hogy mennyire tölti be a lelkünket isten – hogy milyen a transzcendens : immanens arány – vannak jó és önző vágyaink. A magunk javát óhajtó vágyakból lesznek az önző döntések, szélsőségesen fogalmazva, ezekből lesznek a bűnök.
Ezt a jól ismert Hozsanna éneket immár nem csak énekelhetjük, hanem valóban fel is csendülnek a Szentháromság templom tornyába elhelyezett harangok. Március 31-én, Virágvasárnap vigíliáján szentelte meg a Püspök atya a 3 új harangot (a Szentháromság, Szent Imre és a Szent Család tiszteletére szólnak, és ezen kívül két régi harang található a toronyban), melyek méltóságteljesen jelzik a város felé, hogy itt valami különleges dolog történik: az Isten Fia, Jézus Krisztus jelenik meg az Oltáriszentségben. Ezt ünnepeljük a szentmisék alkalmával, és most már harangszó is emlékezteti a lakókat erre a csodálatos eseményre. (Reméljük, hogy többen vannak azok, akik ennek örülnek, mint akik ellenzik ezt az egyébként teljesen természetes dolgot.) Nagyszüleink mesélik, hogy régen, kapálás közben, mikor meghallották a déli harangszót, meg tudtak állni a munkában, hogy Gábriel angyal szavaival köszöntsék a Szűz Máriát, az Úrangyala ima elmondásával. Ehhez képest pedig ma már teher az, ha megszólal két percre a harang…
Az esti szentmise alkalmával az újonnan készült keresztúti stációkat és a Mária ikont is megáldotta Miklós Püspök atya. Büszkék lehetünk egyházközségünk egyik tagjára, Varga Attilára, akinek kiváló munkája a keresztút, mely kezek ábrázolásával emlékeztet minket erre a fájdalmas eseményre, Jézus szenvedéseire. Az egyes állomásokat szemlélve nem csak azt látjuk, hogy milyen szép munka, hanem valóban hat a lélekre is. Ebből érződik, hogy a Szentlélek is helyet kapott a faragásban.
A Mária ikont egy nővér készítette, mely (ikon) elsőre
furcsa lehet ebben a modern környezetben. A titok abban rejlik, hogy sokáig
kell szemlélni, és egy idő után megérezhetjük, hogy valójában nem az kap nagy
hangsúlyt, hogy mi nézzük a képet, hanem az, hogy a képen látható Szűzanya a
kis Jézussal szemlél minket.
Képek itt! Orbán Domonkos barátunk fotói a keresztút állomásairól itt!
Korábban a Magyar Kurír szemüvegén keresztül már beszámoltunk arról, hogy milyen volt az legutóbbi MEKDSZ téli tábor. Most a parokia.hu összeállításán keresztül nézheted meg milyen volt a téli tábor íze.
Egyszer a király sétára indult a királyi kertben.
Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.
A tölgyhöz fordult.
- Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő - mondta a tölgy.
A fenyőre nézett.
- Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
A szőlőhöz lépett:
- Megfonnyadtam, mert soha sem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.
Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát.
- Azt gondoltam, - szólt az árvácska - amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot.
Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint.
I. Pilátus halálra ítéli Jézust
”Ma is elítél e világ. Nincs Isten. - mondják, mert ha lenne, nem tűrné ezt a sok igazságtalanságot. Nézzetek Rám! Ott függök keresztre feszítve. Ártatlanul. Magamra vettem a ti bűneiteket. Engem igazságtalanul ítéltek el. Mindazok, akik igazságtalanul szenvednek, az Én sorsomban osztoznak. Már előre megmondtam nektek: Gyűlölni fognak titeket az Én nevemért. Nem különb a szolga az ő Uránál. De ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is. Aki mindvégig kitart, az üdvözül.”
"Halálra ítéltek. Az Én halálom által éltek. "Jobb, hogy egy ember haljon meg a népért." (Ján.18;14.) Én vagyok az Áldozat, az isteni Bárány, Akinek leölése árán nyertetek örök életet."
"Ne fájjon neked az, ha elutasítanak, megvetnek, sőt kigúnyolnak és kiközösítenek Énmiattam! Engem halálra ítéltek a te lelked üdvösségéért."
„Halálra ítéltek Engem a ti bűneitekért. Nemsokára titeket is halálra ítélnek, mert az Én követőim vagytok.”
Március 9-én a gödöllői Szentháromság plébánia közösségi házában vendégünk volt két "Gen" a fokolare mozgalomból, hogy hírt adjanak, és tolmácsolják meghívásukat az idei budapesti Genfest kapcsán. Elhangzott sok fontos részlet a találkozóról, illetve információt kaptunk arról is, hogy miként kell jelentkezni az eseményre. Mivel biztosan van olyan aki szívesen részt venne ezen a nemzetközi és kiemelkedő eseményen, de esetleg nem volt jelent 9-én, most leírok nektek néhány hasznos információt a jelentkezésről!
Igen jelentkezni kell, ez az első gondolat. Ha jönni szeretnél, akkor internetes regisztráción kell részt venned!
A jelentkezési felületet az ujifju.hu oldalon éred el!
Jelentkezés módja
Szeretnénk, ha csoportosan jelentkeznétek egy magatok közül választott, vagy már ismert csoportvezetőn keresztül. Azok alkossanak egy csoportot, akik együtt kívánnak részt venni a Genfesten (pl.: barátok, vagy egy iskolából, vagy osztályból jönnek, stb.).
A csoport bármilyen létszámú lehet, és idővel bővülhet.
Aki egyénileg jelentkezik, annak be kell pipálnia a csoportvezető négyzetet (egy fős csoport)
A sikeres jelentkezésről a csoportvezető e-mailben értesítést kap a bejelentkezéskor megadott e-mail címre. A csoport azonosító kód ismeretében bárki csatlakozhat az adott a csoporthoz!
A gödöllői jelentkezést Bazsik Ádám fogja össze, így ebben az esetben ő a csoport vezetője. A csoport kódszámáért keresd Lukács Lillát, Huszár Domit, vagy Ádámot.
Ismét hasznos lesz a Új Nemzedék lelkes csapatával tartani a DunaTV-n március 11-én vasárnap. 11.30-tól két témát hoz nektek a stáb, íme egy kis előzetes:
A Láthatatlan Színház újfajta színházi kezdeményezés, ahol a színházi helyzetgyakorlatokra és a pszichodramatikus technikákra építve soha nem látott világba kalauzolják a résztvevőket.
A révészek, mert ők így hívják a színházuk színészeit, segítik a résztvevő vándorokat. A színházi előadások "nézői", a vándorok, bekötött szemmel járnak állomásról állomásra a saját lelkükből emelt díszletek között. A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Osztálya 11. alkalommal rendezi meg az Országos Evangélikus Bábfesztivált, ahová az Új nemzedék stábja ellátogatott.
Újdonság, hogy mától az ifigodollo.hu-ról egy kattintással elérheted az Új Nemzedék adásait és témáit. Keresd az Új Nemzedéket a "TV" menüpont alatt!
2012. január közepén jelent meg a lutheran.hu honlapon az Egyesült Államokban élő David Baer teológia- és filozófiaprofesszor (Texas Lutheran University) nyílt levele, amelyben aggodalmát fejezte ki a magyarországi vallásszabadság és az egyházak jogállásának kérdésében. A levélhez azóta is folyamatosan érkeznek a hozzászólások. - olvasható a fent említett portálon.
Szeretném most ez a levelet nagyon komolyan és mindenképp a figyelmetekbe ajánlani, nem kevésbé dr. Márfi Gyula veszprémi érsek válaszlevelét! Magyar keresztényként a legkevesebb, hogy rászánsz 10 percet és végigolvasod mindkét levelet:
dr. Márfi Gyula veszprémi érsek válaszlevele
Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök gondolatai
Rajongok a természeti csodákért, a naplementékért, a csillagos égboltért. Az évek során tanítványaimmal, cserkészeimmel bebarangoltam a Börzsönyt, a Pilist.
A legszebb élményeim a dunai vízitúrák, a hegyi kerékpáros kirándulások, a tájfutás – ma már „csak” naponta a hajnali fél óra úszás.
A napi csodák, a ”véletlenek”, a találkozások meghökkentő, lélegzetelállító élményei kísértek-kísérnek.
Pap lehetek! Isten bizalmasa. Felfoghatatlan!
Szeretem a zenét – minden műfajával! Szenvedés, gyötrődés és túláradó öröm-béke váltakozó egymásutánjait élem meg.
Kispapjainkkal beszéltem most a nyáron és faggattam őket, hogy mit gondolnak, papként mi a legfontosabb, ami előttük áll? Nagyon örültem, mert a legtöbben ezt mondták: Jelen lenni az emberek között, hogy ne idegenek legyünk. Megélni a megtestesülés misztériumát, hogy az Ige testté lett, emberré lett és itt élt köztünk. Amikor ott vagyunk a templomban a liturgián, egy közös imán vagy szentségimádáson, utána úgy kilépni, hogy sugározzon rólunk: mi Isten közelében voltunk. Ezzel az Úristentől való szent harmóniával segítsük az embereket.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics