2020. március közepén Magyarországot is elérte a koronavírus. Ennek kapcsán szeretném körbejárni, hogy az eddigi világjárványok idején az emberek hogyan viszonyultak a valláshoz, hogyan érintette meg őket a hit és mit tud tenni ma az egyház.
Az első és legnagyobb, 1347–53 között dúló pestisjárvány rengeteg áldozatot szedett, körülbelül megfelezte Európa lakosságát. A 18. században dúló pestisjárványra ma a Szentháromság szobor emlékeztet a Mátyás templomnál.
A fekete himlő félmillió emberéletet követelt, hatékony védőoltásoknak köszönhetően ez az egyetlen ragályos betegség, amelyet sikerült eltörölni a Föld színéről, hála Istennek.
Az 1831-es első nagy kolerajárvány is arra tanította az embereket, hogy az élet, a létezés túlságosan gazdag és kiismerhetetlen ahhoz, hogy higgyünk az általános szabályok, az egyértelműen érvényes életvezetési elvek létében. Kiválóan tanúskodik erről Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című műve is.
A világ összes kontinensén végigsöprő világjárvány (pandémia) csak egy volt a történelem során. Az I. világháborúban katonák által Amerikából behurcolt influenzatípus - a spanyolnátha - a modern korban, 1918-1919 között a Föld teljes lakosságának mintegy öt százalékát ölte meg.
De a lepra, a vérhas is tizedelte az emberiséget.
Újkori betegségek közül is csak párat elég felsorolni, amitől az emberiség rettegett és nehezen lehetett leküzdeni: malária, ebola, TBC, tífusz, diftéria.
A higiénia javulása, a hatékony technikai eszközök és az emberek gondosabb hozzáállása is hozzájárult a nagy történelmi járványok eltűnéséhez, legalábbis radikális mérséklődéséhez.
A társadalomban isteni csapásnak tekintették a ragályokat, úgy hitték, ez a büntetésük. A hagyományos hiedelemrendszerben gonosz erőknek tulajdonították a betegségeket.
Mindig, amikor próbálom felidézni a legmarkánsabb Nagypéntek ábrázolást – nem mintha önmagában nem lenne megrázó a szenvedő és magára hagyott Krisztus látványa – akkor nem a szabvány képek jutnak eszembe. Munkácsi Golgotája már-már szép, hiába festi a művész komorra az égalját, de mégis inkább álmélkodunk, mintsem szörnyülködünk. Mel Gibson Passiója, mire elvezet minket a kereszthalálig, már annyi vért láttunk, hogy tompaságunk nem engedi át a haldokló Messiás tragédiáját, a lator szemét kikapó holló pedig idegesítőbb, mint a farizeusok és a csőcselék mögött bullet time-ban osonó fiatal Palpatin. A sablon olasz filmek megint csak a kedves Jézus kedves halálát hozzák, egy-egy árnyék, a kalapács kontúrja, a fán csordulásnak induló vérerecske nem üti át az ingerküszöbömet.
Ha Passió, és fájdalom és őrület, akkor nekem a mai napig egyetlenegy kép villan be, Willem Dafoe véráztatta, töviskoronás arca, és a vonagló, félig mosolyra torzuló, fájdalommal és örömmel világba kiáltott „Elvégeztetett” utolsó szava. Tudom, hogy keresztyén körökben az amúgy is öreg és sokat próbált biztosítékokat ez a film többször is kiverte, de nekem akkor is ez az a villanás, ami minden nagypénteken elém kerül. Legyünk őszinték, Willem Dafoe túl csúnya Jézusnak, Harvey Keitel túl szép Júdásnak, Martin Scorsese pedig a maximumot hozta ki Nikos Kazantzakis könyvéből. Aki nem hiszi – szó szerint – nézzen utána.
Nagypéntek tragédiája pontosan olyan, mint az emlegetett „Elvégeztetett” kiáltás. Nem sok romantikája van a kifejezésnek, római börtönökben a bebörtönzött cellájára volt kifüggesztve az a vádirat, amiben le volt írva, hogy mi volt a vétek, mit követett el és mi a büntetése. Amikor valaki letöltötte az idejét, amikor megbűnhődött, akkor erre a vádiratra keresztbe nagy betűkkel ezt írták rá: elvégeztetett. Így aztán szabadulása után, ha valaki megkérdezte, hogy miért nincs börtönben, csak megmutatta az írást, így nem lehetett még egyszer lecsukni, hiszen letöltötte az idejét.
A Gecsemáné kert különleges helyszín, nemcsak az evangélium történetszövése szempontjából, hanem nekünk, mai olvasó és gondolkodó embereknek is érdekes történések háttere lehet. A nagyböjt utolsó napjaiban, s ki tudja, még milyen nehézségekkel terhelt időszak előtt talán segítség nekünk, keresztyéneknek közelebbről is megvizsgálni Jézus utolsó félig még szabadon töltött estéjét.
Csend, imádság, elvonulás azokkal, akikkel élete utolsó három évét együtt töltötte. Akiknek titkokat súgott oda, akiknek igazságot jelentett ki, akik erőt és felhatalmazást kaptak. Akik alszanak, majd elszélednek, akiknek legalább olyan mellbevágó a kijelentés, mint a hátrahőkölő és hanyatt eső katonáknak. A názáreti Jézus az Én vagyok, a Vagyok, ugyanaz a hang és erő, ugyanaz az Isten, aki szólt Mózesnek a csipkebokorból. Kit kerestek? Jézust? Jézus, az Én vagyok.
Talán mindig is tudtam, mégis olyan hihetetlen erővel hat rám: Isten testté létele egy újabb szakaszba érkezik, s aki a legnagyobb csodákra volt képes, most el kell szenvedje a legnagyobb gyalázatot. Hogyan reagálok? Hogyan viszonyulok? Hiszen az mutatja meg, mennyit fogtam fel ebből az egészből, ahogyan a történetet önmagamban tovább szövöm.
Szerintem nem lep meg, ha azt mondom, nem így terveztem a nagyhetet. Az eredeti tervek szerint két nap múlva már egy vidéki szerzetesi kolostorban lennék, hogy a közösségemmel együtt élhessem át a húsvéthoz vezető eseményeket. Azért is furcsa ez most, mert az elmúlt két évben ilyenkor ott voltam. Teljesebben, mélyebben éltem meg a nagyhét történéseit, mint előtte. Egyértelmű volt, hogy idén is ugyanígy lesz, el sem tudtam máshogyan képzelni a húsvéti készületet.
Aztán fordult egyet a világ és én egy bezárt kollégium üres kápolnájában találtam magam nagyhétfőn. Nem volt másom, csak egy archív felvételem egy évekkel ezelőtti közösségi vesperásról, egy elnyűtt köz-Biblia a padból (amit azért oda tudtam helyezni az oltárra, mint ahogy a közösségemben szokás) és az emlékfoszlányok az elmúlt évekből, hogy hogyan is zajlik egy közösségi vesperás. De hát ez nem annyira egyszerű ugye, sokan állítják, hogy a Hiszekegyet sem tudják egyedül végigmondani, csak akkor, ha viszi őket a templomban körülöttük állók lendülete.
Mindössze 25 perces volt a zsolozsma. Én pedig végre-valahára elengedtem azt az utolsó félelmemet, hogy idén már sehogysem lesz ez a nagyhét meg a húsvét. Mert nem úgy lesz, ahogyan én akarom. Meg ahogy szokott lenni. És ha kiszökünk a kereteinkből, hogy talál meg bennünket a Jóisten? – Nem, ezeket nem mondtam így ki. Mégis ezek szerint éltem az utóbbi hetekben. És bele sem gondoltam, hogy Isten pontosan tudja, hogy nem a kereteken belül kell keresnie minket. Sőt, Ő sem a keretek között található meg.
Mielőtt hozzáfogsz az olvasáshoz, ajánljuk figyelembe a sorozat első és második részét. Így kaphatsz egy teljesebb képet a témában.
Egy szakorvos véleménye
Ha valaki abortuszra akar jelentkezni, mi a menete a folyamatnak?
Ha valaki észleli a terhesség tüneteit, késik a menses, akkor a nőgyógyásznál kell jelentkezni. Megtörténik a terhességmegállapítás és akkor jelezhet, hogy nem kívánja megtartani. Mi adunk neki egy nyomtatványt, amit kitöltünk. Ebben az van, hogy hány hetes terhesség és hogy hova forduljon. Ezután jelentkezik 2 alkalommal a családvédelmi szolgálatnál. Először, hogy jelezze, nem kívánja kihordani a magzatot és utána pár nappal visszahívják, hogy megerősítse ezt. Azután pedig jön vissza a nőgyógyászatra és adunk időpontot a megszakításra.
Ajánlanak ilyenkor az anyának egyéb lehetőséget? (pl. örökbeadás)
Az, hogy örökbe adja vagy sem, az ő döntése. A lehetőségeket nagyrészt a családvédelmi szolgálat kínálja fel.
Beavatkozás után mennyi ideig követik figyelemmel a nő testi-lelki egészségét?
Utánkövetésre sokszor nincs lehetőség, mivel egynapos beavatkozás és jönnek-mennek. Az elrendelt kontrollra gyakran nem jönnek vissza. Aki visszajön, csak őket tudjuk követni.
A #kávészünet következő vendége Harcsa Veronika énekesnő. A járvány kitörése előtti szélcsendben megengedtünk magunknak egy tartalmas kávészünetet. Hadd éljünk ezzel a képzavarral: Ülj ide hozzánk – és maradj otthon.
Major Péter: Tudod, vannak ezek a generációs traumák, mint pl. Antall József halála és hogy megszakad a Walt Disney, vagy 9/11, amikor nem hiszel a szemednek. Amikor megáll a levegő és mindenki emlékszik, mi történt. Nálad mik voltak ezek?
Harcsa Veronika: Igen, emlékszem Antall József halálára és 9/11-re, a 2008-2009-es válságra is. Sőt, még Zámbó Jimmy halálára is emlékszem, hogy egyik reggel tudtam meg a HÉV-en. De igazából nehéz ehhez bármit hozzátenni. Más dolog jut erről eszembe.
M.P.: Mesélj!
H.V.: Nem olyan rég beszélgettem valakivel arról, hogy a mi generációnknak egy közös élmény, hogy ahogy nőttünk fel, egyre nőtt és nőtt a világ. Nem csak szubjektíven, hanem egyébként is. Tehát nem csak mi értettünk egyre többet, hanem egyre több termék volt elérhető, s ezzel párhuzamosan a mobilitás is egyre nőtt. Gyerekkorunkban mi még nem nagyon utaztunk sehova, maximum mikrohullámú sütőért Ausztriába… (nevet) Akkor még nem volt az élet része, hogy mindenki utazgat. Ahogy fölcseperedtünk, egyre nyílt ez is. Egy néptánc csoporttal voltam először külföldön. Aztán bejöttek a fapados légitársaságok és elérhetővé vált, hogy a húgommal kimentünk a hétvégére Rómába, ha ünnep volt. A munkám miatt is rengeteg olyan impresszió ért külföldön, ami sokat adott a személyiségfejlődésemhez.
Április 2-a az Autizmus Világnapja. Ennek apropóján hívjuk fel a figyelmeteket a Nem Adom Fel Alapítvány egyedülálló kezdeményezésére.
A Nem Adom Fel Alapítvány Léleköntő programja különleges, nem mindennapi kezdeményezésbe fogott a karantén idejére. Szeretnék, hogy azok a családok, akik autizmussal élő gyermeket nevelnek, ne érezzék azt, hogy egyedül maradtak.
Erre alapozva hozták létre a Meghallgatlak szolgáltatásukat is, amelyet március 23-án indítottak útjára. Célja az olyan szülők segítése, akik nehézséget élnek meg a jelenlegi helyzetben az otthon lévő gyermekeikkel, és tanácsot szeretnének kérni. Szakemberek és önkéntesek várják a nehézségekkel küzdők telefonhívásait, illetve szívesen válaszolnak a Léleköntő program Facebook-oldalán üzenetben feltett kérdésekre is.
Egy olvasónk, Aranyné Baran Zsuzsanna verse
Ó Istenem add, hogy közelebb vigyen
hozzád a járvány, hogy nőjön a hitem.
Kérlek add, hogy fejlődjön a jellemem,
olyan legyen, amiben jóság terem.
Kérlek add, hogy elmerüljek igédben,
miképpen Jézus a Jordán vizében.
Kérlek adj gyógyulást a betegeknek,
azoknak, akik sokat keseregnek.
Add, hogy értelmet nyerjen a halála
azoknak, kik értünk mentek a halálba.
A félelem kelyhe múljon el tőlünk,
kérlek fedd fel szándékodat előttünk.
Bocsásd meg, hogy még nem nagyon ismerünk,
kérlek könyörülj meg rajtunk Istenünk.
Add, hogy napról napra jobban imádjunk
és hogy egyre szebb legyen a világunk.
Add, hogy leboruljunk Uram előtted,
kérlek, hogy emeld fel a szenvedőket,
add, hogy amikor a járványnak vége,
megszülessen a világban a béke.
Miután másfél hét önsajnálatba és szomorkodásba burkolóztam, elkezdtem egy kicsit másképp is szemlélni a dolgokat. Tényleg nem könnyű, hogy nem találkozhatok egy ideig a barátaimmal és a szeretteimmel, és nem találkozhatok a diákjaimmal sem. Pedig a tanításban pont az az egyik kedvencem, hogy nap mint nap tanulok a diákoktól.
A digitális oktatás második hetén vagyunk túl, ami óriási kihívás volt tanárnak és tanulónak egyaránt. Viszont hála a 21. századi technikai lehetőségeknek, áthidalható ez a vészhelyzet. A sok negatívum és szigorú szabályok mellett pedig néhány napja már kicsit más szemszögből figyelem a vírus okozta helyzetet. Az ölembe szakadt rengeteg ajándék szabadidő, ami már rég volt.
1. Több idő és több kreativitás jut a diákjaim feladatainak kitalálására. Jobban bele tudom képzelni magam, milyen lehet most tinédzsernek lenni. Mennyire hiányozhatnak egymásnak… Ez valóban meg is látszik, mert a tanulók visszajelzései alapján - bár tényleg nagyon hiányzik nekik is a személyes kontaktus - élvezik a vicces, érdekes, új feladatokat. Úgy, mint például meme készítés a karantén helyzethez kapcsolódóan, vagy a saját alkotó tér, íróasztal lefotózása.
2. Többet tudok olvasni. Végre folytattam a könyvet, amit december óta félbehagytam: Jordan B. Peterson: 12 szabály az élethez. Nagyon tetszik!
3. Több időm van alkotni. Grafikus létemre régóta nem festettem, pedig nagyon sokat jelent számomra. Most végre erre is tudok szánni időt és ez nagyon feltölt.
4. Van időm finomakat főzni és kísérletezni új receptekkel.
Hányas voltál bioszból?
Az előző részben említettem néhány időpontot. Azzal most nem szeretnék foglalkozni, hogy miképp végzik el a terhesség-megszakítást ezekben az időpontokban, inkább arra voltam kíváncsi, milyen fejlődést ér el a magzat az egyes hetekig. (Forrás: Alexander Tsiaras, Barry Werth: Csodálatos utazás a fogantatástól a születésig, Imix-Hungary Kft., 2006)
12. hétig: A baba szíve ver. Az összes belső szerve működik. Elkezd nőni a körme, az állkapcsában ott vannak a fogak, van hangszalagja, érzékeny az érintésre és a kisfiúknál látszik… nos… hogy kisfiúk. Néhány szakember azt is megfigyelte, hogy a magzatnak egyedi (szüleitől öröklött) mimikája van.
18. hétig: A magzat megmozdul, rúgkapál. Van ujjlenyomata és szopja az ujját.
20. hétig: Van szempillája és mellbimbója. Ha eddig nem volt határozottan érezhető a mozgása, most már az. Ha a várandós nő hasára tennéd a füled, hallanád a magzat szívverését.
24. hétig: A baba alszik, felkeléskor nyújtózik. Kinyitja a szemét, érzékeli a fényt. Elkezd „lélegezni”.
28. hétig: Nőni kezd a haja. Bőre alatt zsírpárnák lesznek, amitől kicsit dundi lesz. Ha most megszületne, életképes lenne.
Bioetika és vallás
A keresztény megközelítés szerint abortusz mindaz a beavatkozás, amelynek célja, hogy a megfogant emberi életnek véget vessen. Ugyan jogilag már láttuk, hogy a terhességmegszakítás és a magzatelhajtás megtűrt, megengedett, de a keresztény erkölcs szerint gyilkosság. A gyilkosság viszont az emberi élet kioltása. De mikortól ember az ember?
2010 nyarán kezdődött. Nyomasztóan nehéz volt az élet és rám tapadt az állott meleg. Imádkozni akartam, de inkább elmentem a Tescoba. Az esti csajos romantikázásra gondoltam, meg arra, hogy mit vegyek hozzá. Hazamentem, bepakoltam a hűtőbe és ittam egy sört. Ugyanott voltam, mint két órával ezelőtt, csak már volt bor meg chips. Ültem az ágyon. Lestem magam elé és nem nagyon gondoltam semmire. S ebben a nihilben fogalmazódott meg bennem az a felismerés, hogy nem nem akarok imádkozni, hanem igazából véve nem tudok és ezért nem is szeretek.
Egy hónappal később.
Őszintén szólva mindent megtettem, hogy ne jusson többet eszembe ez a gondolat. Haverok, csajok, sör és időnként még sportoltam is. Aztán egy hűvösebb hétköznapon, miközben az országos onkológiai intézet kápolnájában nézelődtem, kezembe került a Hogyan mondjunk irgalmasság rózsafüzért útmutató. Hazavittem, elmondtam, de aztán semmi. Ültem az ágyon, lestem magam elé és azon gondolkoztam, hogy az élet több ennél. Az ima több ennél.
Problémám szíve az volt, hogy nem tudom, hogyan kell imádkozni, de most unalmamban szerettem volna. Ezért elhatároztam, hogy minimumból indulok. Egy dolgot tudok az imáról, az az, hogy az ima kommunikáció Istennel.
2020. március 20.
Nem gondoltam, hogy ez ilyen hosszú challenge lesz. Az elmúlt 10 évben történt sok minden. Sokszor tapasztaltam azt, hogy megtanultam imádkozni. S most itt vagyok homeofficeban, ami tulajdonképpen karantén és… Ülök ugyanazon az ágyon, lesek magam elé és nem gondolok semmire. Aztán eszembe jut ez a cikk, hogy ezt félbe hagytam pár éve, megnézem az adatokat, 2015 szeptembere és 2018 áprilisa. Úgy látszik, ez egy hosszú folyamat. Szeretném most lezárni és összefoglalni neked, amit az elmúlt 10 évben tanultam az imádságról. Igyekszem rövid lenni.
Különleges világítást kapott a híres Megváltó Krisztus szobor Brazíliában.
Az egész világot sújtó koronavírus-járvány a legtöbb országban most kezd el leginkább fokozódni. A kereszténység egyik leghíresebb szimbólumát és a modern világ hét csodájának egyikét használta arra a brazil közösség, hogy kifejezzék együttérzésüket, és erősítsék az összefogást a nemzetek között.
Az Orani Tempesta érsek vezette misén a járvány sújtotta nemzetek zászlóinak képét vetítették a szoborra, majd a kontinenseket, végül pedig az #imádkozzunkegyütt hashtaget különböző nyelveken, így buzdítva mindannyiunkat arra, hogy imádkozzunk a betegekért és mindenkiért, valamint ne adjuk fel a reményt.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics