A sok semmitmondó, és egy átlagosan szépérzésű halandót – jelesül engem – agyvérzésközeli állapotba segítő ünnepi Facebook bejegyzés között megakadt a szemem egy képen. Nyilván vállalhatatlan „cukiságokat” írt hozzá a bejegyzés készítője, de a kép ettől még jól sikerült. Egy bizonyára keresztyén identitású „fotosopp”-bajnok összehozott két koszorút, úgy, hogy pont a kép közepén találkozik a kettő. Talán el tudod képzelni az adventi ajtódíszt vagy koszorút, ahogy az élénkzöld tűlevelek, a rajta pirosló mini karácsonyi dobozkák és mikulások egyszer csak egybefonódnak egy száraz, barna, teljesen dísztelen töviskoszorúval.
Régóta gondolkozom azon, hogyan is lehetne visszaadni az adventi hangulat kettősségét, bonyolultságát, a keresztyén ember ünneplésének alapvető reménységét úgy, hogy abban közben ne a világ ítélete, hanem az Isten mérhetetlen szeretete váljon nyilvánvalóvá. Mert általában a legkönnyebben ilyenkor ez megy nekünk „mellverős” keresztyéneknek, vagyunk mi, meg van a világ. Mi, akik tudjuk, akik jól ünnepeljük, akik megmutatjuk, meg a sok fogyasztói szemléletű „e világ gyermekei”, akik szegények nem tudják, és készen is van az ítélkezés örök érvényű ünnepi hangulata.
Karácsony örömüzenete nemcsak az, hogy mennyire is szerette Isten a világot, hanem a János 3:16 folytatása talán még fontosabb: „Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.” A Karácsonyban Isten legfőbb terve válik újra és újra nyilvánvalóvá: nem ítélet, hanem Krisztus elfogadása által megváltás és üdvösség.
Már több hónapja kinéztem magamnak ezt a filmet, jobban vártam, mint a STAR WARS-t. Beszaladtam a Puskin mozi aranyozott termébe és vártam a csodát. Egyedül voltam, nem hívtam senkit, mert csak akadályozott volna. Ültem. Vártam és megkaptam.
Tudod, mi a jó ebben a filmben?
Egy olyan keresztény film, ami nem az a giccses, érzelgős, amibe sokszor beleesnek a ilyen filmet alkotók.
Ehhez egy olyan intelligens rendező kellett, aki már letette az asztalra az Istenek városát vagy az Elszánt diplomata filmeket.
És ne feledkezzünk el a forgatókönyv-íróról sem, aki emblematikus helyszíneken zseniális párbeszédekkel kultikus jeleneteket hozott létre.
Miről szól?
A katolikus egyház történelmi fordulópontjáról. Arról, hogy két nagyon különböző álláspont tud egymás felé közeledni, ha igazán próbálkoznak a szeretetben maradni.
S arról, hogy bármikor fordulhat a kocka az életben. Szóval teljesen elcsépelt, hétköznapi dolgokról.
De pont ez benne a zseniális, hogy mindezek ellenére nem hagy üres szálakat és még egy kis polgárpukkasztó tánc is jut a végére.
Az anyaotthonban telefonálok. A tegnap kapott péksütemények egy részét már kiosztottuk, jó nagy mennyiség érkezett, a másik fele mehet a fagyasztóba, később jól jön majd. „Jó napot, igen, nagyon köszönjük, hogy ránk gondolt, most sajnos nem tudunk ruhát fogadni, hála Istennek, tele a raktár, esetleg más intézményeknek… Köszönjük még egyszer!”
A metrón utazom. Szemben a plakát, amit már annyiszor láttam; mióta az eszemet tudom, ugyanaz. Tényleg jól ki van találva, miért változtatnák meg? A mézeskalácsszív a harapásnyommal, szeretet.éhség… szép, érthető, szívhez szóló. Mellette két másik élelmiszergyűjtő szervezet felhívása, soha nem lehet túl sok belőlük, sajnos.
Nézőtéri székben ülök. Folyik a könnyem. A színpadon gyerekek mesélik el néptánccal a kis gyufaáruslány történetét. Már kislánykoromban megérintett a mese, gyönyörű volt, fájdalmasan szép, de most egészen új szemmel nézem. Az otthonban lakókat látom.
„Az elpusztíthatókra gondolok,
teli van velük a Föld.
Nem védik őket hadseregek, rózsalugasok,
szagos ingek,
sem a pénz ezüst kerítései,
sem a szerelem.”
(Csoóri S. – Hogy ne legyen sötét)
„Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?” (Lk 1,43)
Az eredetileg evangélikus gyökerű adventi koszorú mára igazán ökumenikus lett: minden felekezet, de még a nem hívő családok is ráéreztek szimbolikájának szépségére, és rendre kialakították a saját verziójukat. Ismert a négy színt felvonultató, a csupa lila, a csupa fehér gyertyával ellátott, és a katolikus változat: ahol a harmadikként meggyújtott gyertya rózsaszín, míg a többi lila. A rózsaszín egyrészt az adventi várakozás örömére utal, másrészt Mária színe.
Protestáns lelkészként az életemben Mária alakja halványabb ugyan, újdonsült édesanyaként mégis rendkívül jelentős lett mostanában. Hívő engedelmessége miatt igazi példakép számomra, ahogyan legyőzve minden félelmet és kétséget, igent mondott Isten hívására, hogy a Messiás édesanyja legyen. Pedig nem kisebb kihívással nézett szembe, mint a halálfélelemmel: házasságon kívül, de jegyességben „megesett” lányként akár a megkövezés is lehetett volna a sorsa, ha József nem vállalja fel őt a gyermekkel együtt. Az angyali üzenet útmutatása nyomán Mária idős rokonához, Erzsébethez siet, aki már a hatodik hónapban van. Nemcsak kétségeit eloszlatni érkezik, hanem azért is, hogy segítsen, hiszen három hónapig – alighanem János születéséig – ott marad. Mária kész arra, hogy másokat támogasson, nem keletkezett benne gőg az isteni kiválasztás nyomán.
Az advent számomra egy sejtelmes és nyakatekert időszak, amikor minden a feje tetejére áll. Mindenki azt sugallja, hogy többet foglalkozz a szegényekkel, adakozz, érj rá a másikkal való beszélgetésre, az imára, csendesedj el, készülj meghitten a karácsonyra - eközben viszont kelj fel a rorátéra minden hajnalban, írd a beadandókat minden nap, készülj a ZH-kra éjjelig, készíts ajándékokat mindenkinek, s a mindennapi dolgaid se hanyagold el, koncentrálj 100%-on.
Hogyan érnék rá minderre, és hogy legyek kipihent és türelmes ezek után? - Ez a kettősség lehet bennünk az adventtel kapcsolatban, (s én még csak egy nagyon kis szeletét érintettem az ilyenkor jelentkező „problémáknak”).
Kísérletet teszek megfogalmazni pár hasznos tanácsot, amelyek nekem segítettek a készületben, s amelyek talán nektek is valamiféle kapaszkodót jelentenek így karácsony felé közeledve.
1. Imádkozz többet és mélyebben!
Teréz anya azt mondta, hogy amikor több a dolgunk, többet is kell imádkozni. Ezt megerősítem. Azt az időt, amit Istennek adsz, ő megszenteli, és erőt ad a napi teendőkhöz.
2. Ajánld fel valakiért a munkád, és imádkozz azokért, akiknek ajándékot készítesz!
Ha értelmet adsz a napi tevékenységeidnek, könnyebben megy. Ha pedig imádkozol azokért, akiknek ajándékot készítesz, vagy akiket majd megajándékozol, sokkal mélyebb, tartalmasabb és személyesebb lesz ezáltal az ajándék.
3. Menj el minden nap szentmisére!
Ez néha nehezen megoldható, de a roráte jó lehetőség Istennel kezdeni a napod. Vidd oda, és tedd le a gondjaid, tarts lelkiismeret-vizsgálatot, és ajánld fel valamilyen nemes szándékra a szentmisét. Amennyivel korábban kelsz, az esetleg utána keletkező idő alkalmas például a beszélgetésre valakivel, vagy mozogni egy kicsit a szabadban, esetleg tanulni. (Én is épp roráte után írom ezt a cikket. :) )
Utoljára évekkel ezelőtt, az Education jártam itt, akkor rengeteg fiatal érkezett egyszerre. Most még többen. Egész csoportok szállnak ki a buszokból, a metróig kígyózik a sor, a koncertre már egy hete elfogytak a jegyek (tiszta haszon egy előrelátó barátnő, aki már az első napokban lecsapott kettőre…). Több, mint ötezer ember jött el a szürke hétköznap este, hogy egy elsőalbumos, alig egy éve alakult magyar dicsőítő együttes dalaival áldhassa Istent. Mi ez, ha nem csoda?
Remélem, mások jobb helyzetben vannak nálam, de én úgy érzem, túlságosan ritkán tudom valódi mélységében megélni a keresztény hitközösség elképesztő erejét. Azt, amikor egységben vagyunk, amikor egyenlőek vagyunk, amikor mindannyiunknak, az óriási különbözőségeink ellenére egyetlen egy közös célunk van – Isten felemelni, Őt dicsőíteni. Azt, amikor megszűnik minden emberi kicsinyesség és nagyravágyás, és a Végtelen Úr előtt egyként állunk. Azt, ami maga a Menny, Isten országa, amiről Jézus azt mondta, hogy közöttünk van (Lukács 17:21). Néha, egy-egy perce, órára belekóstolhatok ebbe a szentségbe, és mindig azt kívánom, bárcsak örökké tartana. Ilyen volt ez az este is.
November utolsó előtti hétvégéjén a nagyváradi Szent László Gimnázium 9-10-es tanulóinak néhány szegedi diákkal csoportot alkotva lehetősége adódott betekintést nyerni a média világába a szakértők szemszögéből. Ezalatt a három nap alatt nemcsak új ismeretekkel bővíthettük a tudástárunkat ezen a téren, hanem alkalmunk nyílt összebarátkozni csoporttársainkkal és a szervező stábbal is.
Mi, a váradi csapat, pénteken érkeztünk meg Domaszékre, egy Szegedtől nem messze eső kis településre. A friss falusi levegő és a békés csend a nagyváros nyomasztó füstje és autótülkölése után igazi felüdülés volt számunkra. Elfoglaltuk a szobáinkat, és az egy óráig tartó szabadidőnket beszélgetéssel, egymás megismerésével töltöttük - tehát mondanom sem kell, megteremtettük az alaphangulatot.
A péntek esti képzést a méltán híres újságíró és televíziós műsorvezető, Süveges Gergő tartotta nekünk, az ő segítségével betekintést nyerhettünk az interjúkészítés világába; rengeteg nagyon fontos, gyakorlatias tanács hangzott el, beszéltünk többek között az interjútípusokról és arról is, hogy mikor lehet szó jól sikerült riportról. Megnéztünk egy 2014-ben készült televíziós interjút is, amely elrettentő példaként szolgált arra, hogy riporterként hogyan ne bánjunk az alannyal. Az interaktív feladatok révén elhangzott egy-egy érdekes gondolat a hallgatók részéről is, tehát mindent összevetve ez a program jó kezdésnek bizonyult.
Szombaton, miután nagy nehezen kikeltünk az ágyból és megreggeliztünk, a Shoeshine szerkesztői jóvoltából újabb tréningeken vettünk részt. Az előadások témában eltértek a péntek este elhangzottaktól, ezúttal a média azon területeire hatoltunk, amelyek vizuálisan keltik fel az olvasók érdeklődését, vagyis a fényképkészítés és -szerkesztés fogalmát boncolgattuk, szemléltető eszközökként pedig a médiastáb teljes felszerelését tekinthettük meg. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, mekkora sikert aratott körünkben a profi kamerák, drónok és mikrofonok tömkelege, valósággal lenyűgözött a sok technikai kellék. A különböző kamerákat természetesen ki is próbálhattuk.
„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Máté 25,40)
Sokszor keresem az alkalmat, hogy hogyan tudnám segíteni az embereket, ha közvetlenül nincs is rá lehetőségem vagy kapacitásom, akkor azokat a szervezeteket, akik a rászorulókkal foglalkoznak.
Az adventi időszakban különösen sok lehetőséget kínálnak a különböző egyesületek, alapítványok, egyházi szervezetek erre, így én is arra buzdítok mindenkit, hogy ahogy teheti, segítsen.
Ajánlom figyelmetekbe erre a Csak Egyet Szolgálatot, akik hajléktalan és szükségben szenvedő embertársaink életét igyekeznek munkájukkal egy kicsit szebbé tenni.
Több módon is tudtok nekik segíteni:
Megkezdődik az adventi idő, és újra izgalmas kihívás elé állunk. Mi ez a kihívás? Hogy felkészüljünk a karácsony ünnepére.
A világ arra hív, hogy okozzunk örömet egymásnak ajándékvásárlással. Hetek óta „fekete péntek” van, és néha az az érzésem, hogy már sosem lesz vége. Rengeteg „akció” újra és újra... Minden karácsonyi díszben áll, minden kész külsőségeiben az Ünnepre.
És itt van a lelkünk... A lelkünk még sötétségben, vágyakozik a világosságra, de nem a csillogásra, ami körülvesz bennünket.
„Múlóban az éjszaka, elközelgett a nappal.” (Róm 13,12). Ezt szeretnénk megtapasztalni, azt, hogy az éjszakán győz a nappal, hogy képesek vagyunk úrrá lenni az éjszaka sötétségén, levetni a sötétség fegyvereit. Ezért vált szokássá környezetünkben a roráté mise. Sötétben érkezünk a templomba, és mire vége a szentmisének, felkel a Nap. Arra emlékeztet bennünket, hogy új nap kezdődik, számunkra pedig új lehetőség levetni a régit, (ami sötét, ami kopott) és felölteni az újat.
„Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból!” (Róm 13,11) Itt az óra, hogy észrevegyük, honnan származik az igazi, mély öröm, amit igazán ajándékozni szeretnénk. Nem jöhet máshonnan, mint Istenből, aki maga a szeretet. Aki el akar jönni a világba. Újra és újra szólít bennünket, mert találkozni akar velünk. Meg akar születni mindannyiunk szívében. Be akar költözni oda, és meg akarja változtatni az életünket. Nem elvéve dolgokat, hanem Önmagát ajándékozva. Meg akar tanítani, hogy az igazi öröm az Ő befogadása, és ha ezt a tapasztalatot megosztom másokkal is, így Őt és önmagamat ajándékozom a másik embernek.
„Isten megáldotta őket, így szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.” (Ter 1,28) „Utódaid által nyer áldást a föld minden népe.” (Ter 22,18)
A Bibliából jól ismert idézetek: az első áldás az emberpárnak szól, amivel a különleges hivatásukat igyekszik szemléltetni, a második az Ábrahámnak tett ígéretről szól, a szövetségkötés szimbóluma is. Ábrahám által a föld minden nemzetsége áldást nyer, csak hinnie és bíznia kell Istenben.
Mára mégis égető kérdéssé vált a népességfogyás Magyarországon. Ebből kifolyólag egyedülálló könyv született a népességfogyás megállításáról.
A Gyermek- és Családbarát Magyarországért Alkotó Műhelyben készült tanulmánygyűjtemény innovatív módszertannal, új megközelítésben vizsgálja a demográfiai válság okait, a várható következményeket és a megoldáshoz vezető utakat. November és december folyamán nyolc helyszínen tartottak és tartanak könyvbemutató konferenciát, hogy minél szélesebb rétegekhez eljusson a Jövőnk a gyermek című könyv.
Több, mint kétszáz önkéntes szakértő dolgozott három éven át a társadalmi probléma megoldásán, minden eddigi megközelítést átfogó rendszerbe ágyazva.
Kedd reggel arra ébredtünk, hogy Gera Marina megnyerte a Nemzetközi Emmy-díjat az Örök tél c. film főszerepében nyújtott alakításáért. Az Emmy történetében az idei az első alkalom, hogy magyar alkotást egyáltalán jelöltek a díjra, így tehát a színésznő történelmet írt.
Gera Marinával a 777blog korábban interjút készített, amit ezen a linken olvashattok el.
Az alábbi linkre kattintva pedig elérhető a teljes film!
Kinek az érdeme, ha egy ember egyetemet végez, több nyelven beszél, jól fizető állása van, egészséges? Kinek a hibája, ha egy másik bűntettet követ el, szegénységben él, szenvedélybeteg? Mindenki a maga sorsának kovácsa, és a saját levesét eszi?
Jó azt hinni, hogy a világ igazságos, hogy rossz dolgok csak rossz emberekkel történnek. Jó ezt hinni, mert biztonságérzetet ad, hogy mindez minket biztosan el fog kerülni. Jó ezt hinni, és borzasztóan nehéz szembesülni a ténnyel, hogy nagyon nem így van.
Megnéztem a Joker c. filmet, mely történeti szempontból azt muttaja be, ahogyan Arthur Fleckből (a film főszereplője), egy sérült lelkű, csendes kis emberből tömeggyilkos válik. A sok-sok kavargó gondolat közt, amit hagyott bennem, újra és újra felbukkant egy kép. Két fiatal nő ül egymással szemben, egyidősek, álmodozók, könyvszeretők, pszichológiáról beszélgetnek. Az egyikük ölében a kisfia. Anyaotthonban lakik. A másikon jelvényes póló. Az otthonban dolgozik. Az egyikük nem fejezte be a nyolc osztályt, a másikuk egyetemre jár, az egyikük árva, a másiknak szerető családja van, az egyiket bántalmazták, a másik biztonságban és szeretetben él… folytassam még?
„Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 7)
Az egyik lány én vagyok. Ez a találkozás akkor olyan volt, mint a Mátrix piros pirulája, ami után már nem tudtam nem látni, mennyire nem rajtam múlik a helyzetem és mindaz, amim van. Nem érdemeltem ki, hogy egészséges testbe szülessek, szerető családba, jó anyagi körülmények közé. Nem érdemeltem ki, hogy tanulhassak, hogy ne kelljen dolgoznom már gyerekkoromtól, hogy mindig legyen étel az asztalon. Nem érdemeltem ki semmit. Az a lány sem érdemelte ki, hogy bántalmazó párja legyen, hogy elveszítse a szüleit, hogy nélkülözésben éljen. Arthur Fleck sem érdemelte ki, hogy mentálisan beteg legyen, hogy ennyi bántáson menjen keresztül egész életében.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics