„Nem lenne gond a vallással, csak az a baj, hogy elavult. Ha tudna adaptálódni a modern világhoz, sokkal hatékonyabb lenne.” Te is sokat hallod ezt? Én nagyon gyakran találkozom ezzel a véleménnyel barátoknál, ismerősöknél és idegeneknél is. Őszintén mondom, meg tudom érteni. Nem azért, mert egyetértek vele, hanem mert el tudom képzelni, milyen lehet a vallás kívülről. Isten nélkül. Érthetetlen szertartások, szabályok, kötelezettségek és tiltások sokasága, látszólag értelmetlenül.
Azon gondolkoztam, milyen hasonlattal tudnám legjobban megjeleníteni, amit mondani akarok. Sokáig törtem a fejem, míg ma reggel a hamvazószerdai mise előtt hirtelen eszembe jutott.
Képzelj el egy biciklikereket! Az abroncs az életed. A kerékagy Isten. Ott van a középpontban minden, ami Ő. Jézus áldozata, a feltámadás, a megváltás, a szeretet. A küllők összekötik az életedet Istennel, ez a látható egyház: a Biblia, a papság, a szentségek, a hierarchia, a szabályok, a kérések, a szertartások, a törvények, az ajánlások, a tiltások. A küllők összekötik az abroncsot a kerékaggyal és ahogy a kerék gördül, mindig másik küllő kerül függőleges helyzetbe. Az életed folyamán, egy napod folyamán is mindig más eszköz segít, hogy kapcsolatban maradj Istennel. De a lényeg a kerékagy, a középpont, ugye?
100 másodperc éjfélig. Ennyi maradt hátra az emberiség életének napjából, legalábbis az atomtudósok szerint. A végítélet órája (Doomsday Clock) a föld legkiválóbb elméinek döntése alapján hivatott mutatni, milyen közel áll az emberi nem a teljes pusztuláshoz, és ennél fenyegetőbb időt még soha nem láthattunk. Magunknak köszönhetjük - a klímaváltozás ma már tagadhatatlan, katasztrofális hatásait az egész világon látjuk; a fegyvereink túlnőttek minket, mi pedig túlnőttük a Földet.
Talán nem mindannyian vagyunk ezzel így, de engem a hírportálok és a worldometer számlálói napról napra egyre mélyebbre taszítanak a reménytelenségbe. Elkeseredve, tehetetlenül ülök a gép előtt, és érzem, ahogy süllyedek a szorongásba. Őszinte leszek - nem a bolygót féltem, hanem magamat és a sok-sok csodás embert, akit annyira szeretek. Félek a szenvedéstől, félek a háborútól, félek az éhségtől, az árvíztől, a koronavírustól… félek, hogy tényleg így pusztul el az emberiség, és szorongat ennek az ígért közelsége. Hiába tudom, hogy Isten kezében van minden, olyan félelmetes hely időnként a világ, és olyan könnyen megrémülök.
„Miért félsz a halandótól, az olyan embertől, aki a fű sorsára jut? Elfelejtetted alkotódat, az Urat, aki az eget kifeszítette, és alapot vetett a földnek? (...) Mert én, az Úr vagyok a te Istened, aki fölriasztom a tengert, hogy zúgnak hullámai. Seregek Ura a nevem!” (Ézs. 51:12-15)
A Bakancslista filmet szerintem senkinek sem kell bemutatni. A filmben szereplő listát pedig már rengetegen adaptálták a saját életükre vonatkozóan. Vajon mit szeretnék még megtenni, mielőtt meghalok?
A Zöld Bakancslista ehhez képest arról szól, mit tudsz megtenni, mielőtt a Föld meghal. Tudom, Greta Thunberg, meg klímaválság és zero waste meg veganlife, ez mind jól hangzik, szép képek kerülnek ki instára ezekkel a hashtagekkel. Sokan csak legyintenek, ha ilyet látnak, vagy lehülyézik az embert; vannak, akik irigylik azokat, akik vállalják, hogy hulladékmentesen élnek.
Akik úgy érzik az előszó alapján, hogy ez a téma a fülükön jön ki, és különben se mondja meg senki, mikor vehetek el műanyag zacskót a tescos zsemléhez, azoknak most megköszönöm a figyelmet, és ha úgy érzik, mégis szeretnének belevágni valami újba, keressék vissza a cikkem.
Túl régóta beszélünk már környezetvédelemről meg újrahasznosításról, mégsem történik változás. Ezek szerint valamit rosszul csinálunk. Tény, hogy sok múlik a multinacionális cégek hozzáállásán, de rajtunk, embereken is. Ha én a saját életembe bevezetek egy olyan szokást, ami nekem jó, akkor azzal hatok másokra.
Új év, új évtized, új fogadalmak. Bár, kit áltatok – a témák ugyanazok, és nem csak szilveszterkor, hanem szinte minden nap újrakezdem az ígérgetést. De most nem is erről szeretnék beszélni.
Az egészségemről való gondoskodás mindig dobogós helyen áll a fogadkozási listámon, újabb és újabb aspektusokból megközelítve a témát – most éppen a látószervem van terítéken. Mint minden, magára valamit is adó ezredfordulós, értékes időm jó részét én is különböző képernyőkre tapadó szemmel töltöm, ennek minden közepesen kellemetlen következményét rendszeresen tapasztalva. Az elvesztett időérzék és a folyamatosan érkező ingerek miatt túl keveset pislogunk, és az ebből fakadó szemszárazság elkerülését segítheti a 20-20-20 szabály: 20 percenként felnézni a gépből és legalább 20 másodperci kb. 20 láb (6 méter) távolságba tekinteni. Az utóbbi időben buzgón gyakorlom – nem mondom, hogy túl jól megy, de próbálkozom, és tényleg jó érzés időről időre kiszakadni a kék fényből.
Örök fogadkozásaim sorában szintén előkelő helyen áll a „most aztán tényleg összeszedem magam”. Mától minden más lesz! Nincs több feledékenység, magam után futás, rendezett, szervezett, felnőtthöz méltó életet fogok élni. Csak idő kérdése volt, hogy hosszú szemezés után én is megpróbálkozzak a sokak által magasztalt bullet journal (bennfenteseknek csak BuJo) -vezetéssel – igaz, a szükségesnél két héttel később, január közepén ültem le megtervezni az évet, de az ilyen apróságokon már nem akadok fenn.
Nem tudom, hogy te, Kedves Nőtársam, aki ezeket a sorokat most olvasod, szintén azok közé tartozol-e, akik a táskájukkal a hónuk alatt túlélnének egy kisebb méretű apokalipszist. Víz, zsebkendő, fájdalomcsillapító, rágó, hajkefe, hajgumi, sebtapasz, biztosítótű, kézfertőtlenítő, kézkrém és még ki tudja, mi minden leledzik a táskám mélyén. Egy időben még fogpiszkálót is hordtam magamnál!
És igen, ha belegondolok, ez mind luxus. Mármint… nem, a zsepit és a hajgumit nem gondolnám annak. És fájdalomcsillapító nélkül elindulni otthonról felelőtlenség, hiszen egy nőnek bármikor kellhet, nem fejtem ki, miért. De a dolgok nagy részét nem lenne szükséges magammal vinnem minden nap. Hiszen van otthon, addig kibírom.
Egy egyszerű koliszobában élek, abszolút nem luxusban. DM-es fogkefém van és akciós fogkrémem. Jó, samponból nem a legolcsóbbat veszem, de azért ott sem szalad el velem a ló. A fürdőszobában nem érzem magam a felső tízezer tagjának, és csak a vízhasználat közben szokott eszembe jutni, hogy hálát adhatok európai létemért, amiért nem kell aggódnom az ivóvíz és az vízöblítéses vécé miatt.
Egészen tavaly januárig meg sem fordult a fejemben, hogy hajléktalanként nem csak az alvóhely és a mindennapi betevő okoz gondot. Egy éve találkoztam először a Kívül Belül Boldogság #nemluxustáska kampányával, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a rászoruló nők olyan apró, főleg higiéniai termékektől vannak megfosztva, amik számunkra természetesek és mindig elérhetők a fürdőszobapolcunkon. Mert míg mi összetevők alapján választunk tusfürdőt és válogatunk az egészségügyi betétek között, eszünkbe sem jut, hogy vannak nők, akik be sem tévednek a drogériába, mert jó, ha ételre futja.
A #nemluxustáska kampány lényege, hogy olyan higiéniai termékeket gyűjtsünk össze az arra rászoruló nőtársainknak, amik a nehézségek közepette is segítenek megőrizni emberi méltóságukat és női mivoltukat. És itt tényleg nem luxuscikkekre gondolunk!
Hogyan segíthetsz ebben?
Kedves OlvaShoe!
Van kedved játszani?
Tavaly a 777blog.hu olvasáskihívást indított, amit 2020-ban szeretnénk megismételni.
A cél, hogy év végéig 12 db, különböző szempont alapján választott könyvet olvassunk el.
Tölts fel egy képet Instagramra arról a könyvről, amit éppen olvasol és használd az #olvashine-t.
Tetszőleges sorrendben, de egyszerre egy szempontot teljesítve a következő témakörökben keress könyvet:
12 könyv 12 hónap alatt. Vállalod a kihívást?
Sziasztok újra, Major Péter vagyok, a Szerinted baromság cikksorozat írója, amelyben számomra érdekes összefüggéseket nyitogatok. Volt már szó arról, hogy az intimitáshoz szenvedés kell vagy arról, hogy a rossz nem csak a jó hiánya.
Most belső konyhánk témájába kalandozom el, ha szerinted baromság, írj nyugodtan.
Ülök a TV stúdióban, velem szemben a reflektor és műsorvezető, és mondom: „Hogy nem szeretem a misszió szót, olyan elcsépelt..”
Aztán hazafelé a Keleti pályaudvar előtt megyek a buszhoz. Állok a zebránál. Piros a lámpa, nézem az utca túloldalát.
Egymás mellett van egy McDonald’s és egy Hús és hentesáru. Éhes vagyok, automatikusan arra gondolok, beülök a Mekibe valamit enni. Bevillan, miért oda? Miért nem veszek inkább magamnak 20 dkg darált húst. Van otthon olasz tésztám, csinálhatnék spagettit. Vagy vehetnék három csirkecombot és egy óra múlva este megcsinálnám valami salátával. Rengeteg lehetőségem van és én mégis a McDonald’sban állok sorban. El is szégyellem magam és át is megyek a gyrososhoz. :)
Eszem a gyrost mindennel. Nem hagynak nyugodni hülye szavaim. „Misszió.” „Elcsépelt.” De mit jelent egyáltalán? Érzem a ismeretlen szagát, olyan mint a Múzsa, aki előhozza a kényszert, hogy alkosson a művész. De ne félj, ebben a cikkben nem akarok éjszakába nyúló intim és féktelen intellektualizálást. Sem hajnalig tartó durva és érzékeny vulgaritást.
Csak megenni a gyrost és elmondani, mire jutottam.
A sok semmitmondó, és egy átlagosan szépérzésű halandót – jelesül engem – agyvérzésközeli állapotba segítő ünnepi Facebook bejegyzés között megakadt a szemem egy képen. Nyilván vállalhatatlan „cukiságokat” írt hozzá a bejegyzés készítője, de a kép ettől még jól sikerült. Egy bizonyára keresztyén identitású „fotosopp”-bajnok összehozott két koszorút, úgy, hogy pont a kép közepén találkozik a kettő. Talán el tudod képzelni az adventi ajtódíszt vagy koszorút, ahogy az élénkzöld tűlevelek, a rajta pirosló mini karácsonyi dobozkák és mikulások egyszer csak egybefonódnak egy száraz, barna, teljesen dísztelen töviskoszorúval.
Régóta gondolkozom azon, hogyan is lehetne visszaadni az adventi hangulat kettősségét, bonyolultságát, a keresztyén ember ünneplésének alapvető reménységét úgy, hogy abban közben ne a világ ítélete, hanem az Isten mérhetetlen szeretete váljon nyilvánvalóvá. Mert általában a legkönnyebben ilyenkor ez megy nekünk „mellverős” keresztyéneknek, vagyunk mi, meg van a világ. Mi, akik tudjuk, akik jól ünnepeljük, akik megmutatjuk, meg a sok fogyasztói szemléletű „e világ gyermekei”, akik szegények nem tudják, és készen is van az ítélkezés örök érvényű ünnepi hangulata.
Karácsony örömüzenete nemcsak az, hogy mennyire is szerette Isten a világot, hanem a János 3:16 folytatása talán még fontosabb: „Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.” A Karácsonyban Isten legfőbb terve válik újra és újra nyilvánvalóvá: nem ítélet, hanem Krisztus elfogadása által megváltás és üdvösség.
Az anyaotthonban telefonálok. A tegnap kapott péksütemények egy részét már kiosztottuk, jó nagy mennyiség érkezett, a másik fele mehet a fagyasztóba, később jól jön majd. „Jó napot, igen, nagyon köszönjük, hogy ránk gondolt, most sajnos nem tudunk ruhát fogadni, hála Istennek, tele a raktár, esetleg más intézményeknek… Köszönjük még egyszer!”
A metrón utazom. Szemben a plakát, amit már annyiszor láttam; mióta az eszemet tudom, ugyanaz. Tényleg jól ki van találva, miért változtatnák meg? A mézeskalácsszív a harapásnyommal, szeretet.éhség… szép, érthető, szívhez szóló. Mellette két másik élelmiszergyűjtő szervezet felhívása, soha nem lehet túl sok belőlük, sajnos.
Nézőtéri székben ülök. Folyik a könnyem. A színpadon gyerekek mesélik el néptánccal a kis gyufaáruslány történetét. Már kislánykoromban megérintett a mese, gyönyörű volt, fájdalmasan szép, de most egészen új szemmel nézem. Az otthonban lakókat látom.
„Az elpusztíthatókra gondolok,
teli van velük a Föld.
Nem védik őket hadseregek, rózsalugasok,
szagos ingek,
sem a pénz ezüst kerítései,
sem a szerelem.”
(Csoóri S. – Hogy ne legyen sötét)
„Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?” (Lk 1,43)
Az eredetileg evangélikus gyökerű adventi koszorú mára igazán ökumenikus lett: minden felekezet, de még a nem hívő családok is ráéreztek szimbolikájának szépségére, és rendre kialakították a saját verziójukat. Ismert a négy színt felvonultató, a csupa lila, a csupa fehér gyertyával ellátott, és a katolikus változat: ahol a harmadikként meggyújtott gyertya rózsaszín, míg a többi lila. A rózsaszín egyrészt az adventi várakozás örömére utal, másrészt Mária színe.
Protestáns lelkészként az életemben Mária alakja halványabb ugyan, újdonsült édesanyaként mégis rendkívül jelentős lett mostanában. Hívő engedelmessége miatt igazi példakép számomra, ahogyan legyőzve minden félelmet és kétséget, igent mondott Isten hívására, hogy a Messiás édesanyja legyen. Pedig nem kisebb kihívással nézett szembe, mint a halálfélelemmel: házasságon kívül, de jegyességben „megesett” lányként akár a megkövezés is lehetett volna a sorsa, ha József nem vállalja fel őt a gyermekkel együtt. Az angyali üzenet útmutatása nyomán Mária idős rokonához, Erzsébethez siet, aki már a hatodik hónapban van. Nemcsak kétségeit eloszlatni érkezik, hanem azért is, hogy segítsen, hiszen három hónapig – alighanem János születéséig – ott marad. Mária kész arra, hogy másokat támogasson, nem keletkezett benne gőg az isteni kiválasztás nyomán.
Az advent számomra egy sejtelmes és nyakatekert időszak, amikor minden a feje tetejére áll. Mindenki azt sugallja, hogy többet foglalkozz a szegényekkel, adakozz, érj rá a másikkal való beszélgetésre, az imára, csendesedj el, készülj meghitten a karácsonyra - eközben viszont kelj fel a rorátéra minden hajnalban, írd a beadandókat minden nap, készülj a ZH-kra éjjelig, készíts ajándékokat mindenkinek, s a mindennapi dolgaid se hanyagold el, koncentrálj 100%-on.
Hogyan érnék rá minderre, és hogy legyek kipihent és türelmes ezek után? - Ez a kettősség lehet bennünk az adventtel kapcsolatban, (s én még csak egy nagyon kis szeletét érintettem az ilyenkor jelentkező „problémáknak”).
Kísérletet teszek megfogalmazni pár hasznos tanácsot, amelyek nekem segítettek a készületben, s amelyek talán nektek is valamiféle kapaszkodót jelentenek így karácsony felé közeledve.
1. Imádkozz többet és mélyebben!
Teréz anya azt mondta, hogy amikor több a dolgunk, többet is kell imádkozni. Ezt megerősítem. Azt az időt, amit Istennek adsz, ő megszenteli, és erőt ad a napi teendőkhöz.
2. Ajánld fel valakiért a munkád, és imádkozz azokért, akiknek ajándékot készítesz!
Ha értelmet adsz a napi tevékenységeidnek, könnyebben megy. Ha pedig imádkozol azokért, akiknek ajándékot készítesz, vagy akiket majd megajándékozol, sokkal mélyebb, tartalmasabb és személyesebb lesz ezáltal az ajándék.
3. Menj el minden nap szentmisére!
Ez néha nehezen megoldható, de a roráte jó lehetőség Istennel kezdeni a napod. Vidd oda, és tedd le a gondjaid, tarts lelkiismeret-vizsgálatot, és ajánld fel valamilyen nemes szándékra a szentmisét. Amennyivel korábban kelsz, az esetleg utána keletkező idő alkalmas például a beszélgetésre valakivel, vagy mozogni egy kicsit a szabadban, esetleg tanulni. (Én is épp roráte után írom ezt a cikket. :) )
Utoljára évekkel ezelőtt, az Education jártam itt, akkor rengeteg fiatal érkezett egyszerre. Most még többen. Egész csoportok szállnak ki a buszokból, a metróig kígyózik a sor, a koncertre már egy hete elfogytak a jegyek (tiszta haszon egy előrelátó barátnő, aki már az első napokban lecsapott kettőre…). Több, mint ötezer ember jött el a szürke hétköznap este, hogy egy elsőalbumos, alig egy éve alakult magyar dicsőítő együttes dalaival áldhassa Istent. Mi ez, ha nem csoda?
Remélem, mások jobb helyzetben vannak nálam, de én úgy érzem, túlságosan ritkán tudom valódi mélységében megélni a keresztény hitközösség elképesztő erejét. Azt, amikor egységben vagyunk, amikor egyenlőek vagyunk, amikor mindannyiunknak, az óriási különbözőségeink ellenére egyetlen egy közös célunk van – Isten felemelni, Őt dicsőíteni. Azt, amikor megszűnik minden emberi kicsinyesség és nagyravágyás, és a Végtelen Úr előtt egyként állunk. Azt, ami maga a Menny, Isten országa, amiről Jézus azt mondta, hogy közöttünk van (Lukács 17:21). Néha, egy-egy perce, órára belekóstolhatok ebbe a szentségbe, és mindig azt kívánom, bárcsak örökké tartana. Ilyen volt ez az este is.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics