Panni nemrég tért vissza újabb missziós útjáról. Korábbi sorozatában már beszámolt arról, hogyan járták a világot társaival, hogy eljuttasság az Örömhírt mindenkihez. Ezúttal a Közel-Keleten jártak...
„Isten munkájában mindig három fázis van: először lehetetlen, utána nehéz, végül megvalósul.” Hudson Taylor
Nemrég 12 másik társammal egy arab országba utaztam, hogy az ottani fiatalokkal beszélgethessünk a legfontosabb kérdésekről. Majdnem egy éve jártam itt egy másik csapattal és nagyon vártam, hogy újra kint lehessek. Már akkor is zseniális élményeim voltak és nagy várakozással álltam ehhez az úthoz is. Erről a hétről szeretnék beszámolni nektek, mert számomra nagyon szemléletformáló és a hitemet is erősítő tapasztalat volt.
Arról most nem szeretnék hosszan írni, hogy sosem gondoltam volna, hogy ilyen területre fogok utazni. Vagyis egy kulturálisan ennyire eltérő országba, ahol hivatalosan amúgy is tilos evangelizálni. Istennek viszont nem mindig a preferenciáim vagy a képességeim számítanak, Őt ilyen csekélységek egyáltalán nem korlátozzák.
Te hogy állsz az alázattal?
Őszintén megmondom, én sokáig tudomást sem akartam venni ennek a kérdésnek a létéről. Keveset tudtam róla, az sem tetszett, ezért inkább úgy tettem, mint aki soha nem is hallotta ezt a szót. Mint aki a buszon ülve csak bámul ki az ablakon, hogy ne kelljen átadnia a helyét a néninek – persze, a néni attól még ott van. Az alázat is ott volt, hiába tettem figyelemreméltó erőfeszítéseket az elkerülése érdekében, unos-untalan szembejött velem. Tudod, hiába fordulsz az ablak felé, úgyis a néni tükörképét fogod csak figyelni.
„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Mt 11:29)
Íme, a néni. A parancs, amivel büszke, önérvényesítő modern amazonként igazán nehezemre esett szembenézni. Az az alázat, amit ismerni véltem, egy lehajtott fejű, feltűnésmentes, szürkeegér-viselkedést jelentett, és ez egyáltalán nem tűnt könnyű igának. Nem örülhetek egy jól sikerült vizsgának, amibe erőt-energiát fektettem? Nem mesélhetek boldogan egy versenyeredményről? Mindezt tartsam csak magamban, és imádkozzak, hogy a szívemből is elmúljon ez a gőg és felfuvalkodottság? Belátom, így leírva igazán egyértelmű, milyen tévúton is jártam, de akkoriban még szóban sem fogalmaztam meg, nem is tudatosítottam ezeket a hiedelmeket – és ez az Istennel való kapcsolatom mélyülésének és hitbeli növekedésemnek az útjában állt.
A nagy érdeklődésre való tekintettel, idén februárban ismét új epizódokkal gazdagítjuk Hétköznapi Hősök című portré sorozatunkat! A filmekben olyan hétköznapi emberek mindennapait mutatjuk be számotokra, akik különböző hivatásokban tevékenyek, más-más életállapotban élik életüket, ugyanakkor egy dolog összeköti őket, ez pedig nem más, mint keresztény identitásuk.
Ahogyan mindannyiunk életében vannak küzdelmek, a munka, a hivatás, a családi nehézségek mind-mind hőseink életének részei is. A sorozat szereplőinek sajátos élettapasztalata azonban sokunk számára jó példa is lehet. A Szent István-i Magyarországon, a keresztény értékek hétköznapi problémákra adott válaszai ma is megoldást tudnak nyújtani a mindennapi küzdelmekhez.
Filmjeinkben olyan emberek életét mutatjuk be nektek, akik egyszerűen itt élnek köztünk, alkotnak, szolgálnak és küzdenek. Ez a valóság. Vagy épp ez is lehetne mindannyiunk valósága. Bízunk benne, hogy a filmekben megjelenő karakterek élete egészséges és pozitív mintát adhat mindenkinek Európa valódi, személyesen keresztény értékeiről. Arról a valóságról, amiben mi is élhetnénk, úgy, hogy abban örömünk telik és kiteljesedünk a mások felé tett szolgáltat által.
Mi a különbség élettelen és élő között? Hol a határ az ösztönlény és a homo sapiens sapiens közt?
Hol kezdődik a sapiens-sapiens-lét? Ki kell érdemelnünk? Vagy csak úgy ajándékba kapjuk, valaminek a kezdetén? Vajon a felelősségből fakad, vagy felelősséget fakaszt magából?
És hol a határ a felelősségben? Kiért vagyok felelős? És mikor? Meddig tart az önvédelem? Kiről szól a védelem? Ki véd kit? Ki bánt kit?
Mit jelent az egészség? Az egész-ség? Mi tartozik olyan erősen hozzám, hogy ha többé már nem a részem, nem lehetek teljes?
Kié a hatalom? Aki méltó rá? Aki hangosabb? Aki hatalmasabb?
És mire terjed ki? Van-e hatalmunk az élet felett? A halál felett? Vagy csak ezt szeretnénk? Szeretnénk mindent kontrollálni, mindent kézben tartani, mindent megismerni, az almából enni, Istent játszani?
Hol a határ? New York állam? Az USA? A fejlett Nyugat?
Van határ?
Múlt héten életbe lépett New York államban az a törvény, miszerint a születés pillanatáig lehet abortálni a magzatokat. A napokban Virginia államban is előterjesztettek egy hasonló törvényjavaslatot. Az objektív elemzést inkább másokra hagyom. Csak megosztom, milyen kérdések kavarognak bennem.
A shoeshine.hu, több nagyfilmes projektje mellett, 2019 tavaszán mutatja be új, rendhagyó filmalkotását. A filmben a kortárs ifjúság és a szerzetesség találkozásának egy merőben friss implementációjával ismerkedhet meg nézőközönségünk. Olyan filmet készítettünk, melyet Magyarországon még senki korábban.
A rövidesen bemutatásra kerülő dokumentarista trash-film alaptörténetében néhány fiatalt „költöztettünk be” egy valódi szerzetesi kolostorba azzal a céllal, hogy éljenek néhány napig úgy mintha ők maguk is szerzetesek lennének. Dolgozzanak, imádkozzanak, csendesedjenek el, vegyenek részt a közösség és a kolostor életében. Arra hívtuk meg őket, hogy váljanak szerzetessé egy időre majd nézzük meg mi történik velük.
Ifjú főszereplőinknek olyan személyeket választottunk, akik nem vallásos közegből érkeznek, s ezáltal csupán a sztereotípiáik alapján ítélik meg egyházat, az egyházban tevékenykedőket. A mozi a fiatalok és a szerzetesek közötti kapcsolatot és a fiatalok rövid útját mutatja majd be egy nagyon furcsa helyzetben. Célunk az volt, hogy megmutassuk az egyház és a Szent Istváni magyar hagyomány, a keresztény hit képviselői által képesek kortárs válaszokat adni a fiatalok életvezetési kérdéseire, és segítséget tudnak nyújtani nekik személyes életpéldákon keresztül.
Hogy mi lett ennek a különös „emberkísérletnek” és magának a filmnek a valódi eredménye, az hamarosan kiderül. Keresd a film bemutatójának ajánlóját itt az oldalon! Külön öröm számunkra, hogy a film az ODPictures Art Studio közreműködésével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósulhatott meg. Hálásan köszönünk!
Egyszerűen fergeteges napon vagyok túl! Rengeteg élménnyel lettem gazdagabb és egy napot tényleg intenzíven Jézussal tölthettem. Folyamatosan próbálom az új élményeket feldolgozni, azon kattog az agyam, hogy mégis milyen szerencsés vagyok, hogy „regisztrálhattam Jézusra”.
Január 26-án 11 órakor elkezdődött az Elek Gyula Arénában (ismertebb nevén Fradi Aréna) a Panamai Ifjúsági Világtalálkozó magyarországi rendezvénye.
A program nagyon sokrétű volt, amelyben dicsőítéstől, tánctól kezdve tanúságtételen át, pódiumbeszélgetés, szentségimádás, szentmise Veres András püspök atyával és gyónási lehetőség is szerepelt.
Ferenc Pápa videóüzenetet küldött a találkozóra készülőknek. Itt tudjátok megtekinteni:
"...Még az udvarlásról és a házasságról alkotott keresztény nézetet is áthatotta az a látás, hogy mindenki számára van egy egyedüli eleve elrendelt társ. Elszellemiesítettük. Azt kezdtük tanítani: „Isten alkotott egy különleges személyt csak neked.”
Komolyan?
Hát, ha ez nem az énközpontú, nárcisztikus gondolkodás csúcspontja, akkor nem tudom mi az! Isten nem teremtett egy másik emberi lényt csak azért, hogy a te szükségleteidet betöltse, vagy hogy attól teljesnek érezd megad. Mégis sok hívő imádkozik azért, hogy Isten vezesse el őt az „igazihoz” ahelyett, hogy józan, biblikus módon átküzdené magát a párválasztás döntéssel záruló folyamatán. Mi, az evangéliumi hívők még tovább fejlesztettük ezt az egészet, és arra buzdítjuk a szülőket, hogy gyermekük kicsi korától kezdve imádkozzanak azért az „egyedüli, különleges személyért”, akit Isten kiválasztott a gyermekük számára. Ahelyett, hogy azért imádkoznánk, hogy gyermekünk váljon igazi, igazságos, bölcs, áldozatkész jóságos személlyé – hogy csodálatos társa legyen majd bárkinek, akivel összeköti az élet.
…
Sokak számára meglepő lehet, de egyáltalán semmilyen bibliai bizonyíték nem támasztja alá ezt a fajta magatartást. A Biblia egyszer sem mondja, hogy keressük meg azt, akit Isten kiválasztott. Arra tanít, hogy éljünk jól azzal, akit mi választottunk. Ez a két gondolkodás pedig végtelenül messze helyezkedi el egymástól..."
Minap a kezem ügyébe került Mark Gungor remek könyve a „Férfiagy, női agy”, mely nem mellesleg a Harmat kiadó gondozásában forog itthon. A fenti bekezdést olvasva nem tudtam magamban tartani annak velős és lényegi tartalmát - így a könyvet nagy szeretettel ajánlva - idéztem belőle nektek ezt. Hátha fontos gondolatot tud ébreszteni! Szóval igen, házasság előtt/után/alatt szerezzetek belőle egy példányt és olvassátok el végig!
El Camino Primitivo – tükörfordításban „Az eredeti út”. Egy zarándoklat benyomásai következnek.
Az első spanyolországi zarándoklatomra egyedül vállalkoztam, akkor furcsálltam a sok kérdést, hogy miért nem a férjemmel együtt keltem útra, hiszen úgy gondoltam, hogy egy ilyen lelki-testi utazás annyira személyes és magánügy, hogy fontos részének véltem az egyedüllétet.
Mikor tavaly ismét útra keltem – immár a férjemmel karöltve –, többen kérdezték, hogy nem lesz-e furcsa együtt zarándokolni. Ekkor már csak mosolyogtam, mert az előző utam során megtapasztaltam, hogy „a Camino egy olyan utazás, ahol egyedül vagy, de sosem vagy egyedül”. Előre megbeszéltük, hogy hagyunk egymásnak időt az egyedüllétre, elcsendesedésre, de természetesen mégis csak együtt tesszük meg a majdnem 350 kilométeres távot.
Ember tervez
Úgy terveztük, hogy a Camino Norte-n indulunk el és addig megyünk, ameddig jutunk a szűkös időben. De aztán a férjem aggódni kezdett, hogy az északi út híres a hegyeiről, illetve én is hozzátettem a magamét, miszerint nem szeretnék csak egy résztávot megtenni; ha már megyünk, szeretném végigjárni az utat. Így szemeltük ki a Primitivo-t. A táv Oviedotól Santiago de Composteláig mindössze kb. 320 km, úgyhogy úgy véltem, két hétre elosztva kényelmesen tudjuk teljesíteni, ezért nagyvonalúan hozzácsaptam még az utat az óceánig (Finisterrébe, a világ végére, vagy Muxiába, mert legutóbb ide csak autóval jutottam el).
A minap érkezett egy frissítés a Follow JC Go! játékomra. Végre itt az angol verzió!
Javában zajlanak az Ifjúsági Világtalálkozó eseményei Panamában, aminek reklámjaként indították útnak ezt a jópofa alkalmazást.
A Follow Jesus Christ Go! játék lényege, hasonlóan a PokemonGo-hoz, hogy az utcákat járva szenteket, boldogokat, bibliai személyeket és Mária-jelenéseket gyűjthetsz össze. Az alkalmazásról bővebben itt olvashatsz.
Quimby, sárgaborsó, spiritualitás. Ezek a szavak a cikk fő pillérei. Sziasztok újra, Major Péter vagyok, a Szerinted baromság cikksorozat írója, amelyben számomra érdekes összefüggéseket nyitogatok. Volt már szó a szenvedéses intimitásról vagy a feleslegesen magunkra erőltetett pozitív gondolkodásról is. Most a spiritualitás témakörében kalandozom, de ha szerinted baromság, írj nyugodtan, mert attól még, hogy az ember keresztény, lehet hülye.
Spiritualitás és a sör
Január volt. Egy talponállónál ittam a Csíki sört drágáé, miközben Quimby Tibi magyarázta az arcomba, hogy mekkora spirituális élmény volt számára, mikor a rehabon tizenkét emberrel őszintének kellett lennie. Kérdeztem: miért? Azt mondta: azért, mert őszintének kellett lenni. Ebből az esetből két dolog maradt meg. Az első, hogy a spiritualitáshoz őszinteség kell. A másik az titok.
1. Nincs gondolkodás kaja nélkül
Tudod mi a különbség a rántás és a habarás között? Egyikbe kell zsír, a másikba nem. Kerestem éppen egy kis serpenyőt, hogy a sárgaborsóra rántást tegyek, mikor eszembe jutott, hogy lényegében soha nem definiáltam magamban azt, hogy mi a rántás és mi a habarás közötti különbség, csak automatikusan alkalmaztam. Gazdasszonyosan szólva: „a kezemben volt”. Körülbelül ugyanígy lehettem akkor a spiritualitással és az ezotériával is.
Létezik a kérő imádságok ereje? Elhisszük, hogy amit imába foglalunk, az úgy is fog történni? Mindenkinek szüksége van vezetőre, de ki lehet jó vezető? Jézus is az volt a maga idejében, és most is kellenek a jó szerzetesi és papi szónokok.
Jézus az „ajtó” (Jn 10,9), mert ő az, aki zsidók és pogányok számára is megnyitja az ajtót Isten országába, sőt, a vele való közösségbe. De nemcsak megnyitja az ajtót, hanem ő maga ez az ajtó, mert nemcsak rámutat az üdvösségre, hanem meg is adja azt.
Jézus a „jó pásztor” (Jn 10,11). Mondásaiban felismerjük, hogy ő Isten küldötteként mindent megtett a világ üdvösségéért, vagyis hogy az embereket elvezesse az Istennel való közösségbe.
A jezsuita szerzetesi közösség is imánkat és közbenjárásunkat kéri a hivatásokért.
Emlékeztek a Világítani fogok c. rövidfilmünkre? Nos, nagy örömünkre szolgál, hogy Elekné Román Katalin, a filmben bemutatott közösség megálmodója, alapítója és motorja, idén a Jószolgálat-díj jelöltje.
„Önkéntes munkám ma egyféle híd szerep. Összekötni igyekszem a szálakat a sárba, sötétbe, szegénységbe süllyedt "láthatatlan" Magyarország és a segíteni kívánó jellemzően jobb iskolákba járó, jó diplomát szerzett, jó módú rétegek között.”
Ha szavazatoddal szeretnéd támogatni Katát, és ezáltal a Világítani fogok-csapat munkáját, látogass el az alábbi oldalra. Neked egy kattintás, nekik rengeteg új lehetőség!
A szavazatodat január 31-ig tudod leadni. Hajrá Kata! Hajrá Világítani fogok!
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics