Tápiószentmárton – 2008 – az Élménytábor
Áldott az Úr, atyáink Istene!
Zakariás hálaimájával kezdem beszámolómat, melyet mi, kisebb testvérek minden reggel elimádkoztunk a zsolozsmában. Hálaadással kezdem, mert nem tudom másképp. Mert az Úr meglátogatta az Ő népét. Velünk volt. Velünk a szentmisékben, szentségimádásokban, előadásokban, tanúságtételekben, kiscsoportos beszélgetésekben, de még az étkezések és sportprogramok közben is. Velünk volt, és elhalmozott ajándékaival. Megmutatta, hogy ha Rá figyelünk, szava szerint cselekszünk, áldás fakad tetteink nyomán. Közbenjáró imádság volt… Laci atya úgy tervezte, hogy akik nagyon bírják, tizenegyig is maradnak.
Tápió… Nem csupán fogalom. A Tápió egy életstílus. Nem is akármilyen. Egy igazán remek hármast alkotunk. Isten, mi, Kisebb testvérek és nem utolsó sorban a táborlakok. És, ha már táborlakok, akkor egy kis beszámoló az idei ifi táborról.
Szokásunkhoz híven nemcsak az éves témával foglalkoztunk, („Vívd meg a hit, jó harcát!”- volt az idei mottónk, Szent Pál életéből merítve.) hanem rengeteg színes programmal készültünk az ifjúságnak. Első sorban Farkas Laci atya „Se kis szex, se nagy szex” c. szabály letételét hallhattuk. De többek közt járt nálunk Kerényi Lajos atya, aki nekünk is elmondta, hogy ne legyünk lekvárok, és mi hallgatunk rá. Horváth Gábor keresztény adventi lelkész, aki remek előadást tartott a különböző függőségekről. Például az Internet-függőség, a vallás-függőség, a szex-függőség, a tv- függőség és természetesen az alkohol és a drog hatásairól is beszélt nekünk. És, ha már drog, Cseri Sári (Kisebb testvér) tartott nekünk egy lenyűgöző drogellenes előadást. Ugyanebben a témába megnézhettük a 13 c. filmet (korhatáros). Továbbá a magyarság napon Katus Norbi „Kifelejtett részek a magyar történelemből” címmel ismereteit fejtette ki nekünk a történelemről. Majd néptánc és teaház is volt. Az első nap végén, éjszakai akadályversennyel kovácsoltuk össze a kiscsoportra osztott kamaszokat, majd TápOlinpiát is tartottunk a sportnapon. Hancsok Detti (Kt) a kisiratosi (Erdély) árvaházból hozott magával néhány gyerkőcöt és az ottani életről láthattunk egy kisfilmet. Németh Viki és Balázs András (Kisebb testvérek) a Sydney-be megrendezett Ifjúsági Világtalálkozóról számoltak be, rengeteg fényképpel és humoros történeteikkel. Kézműves délelőtt és strand délután is volt.
2008. 07. 10-13.
Galgás táborképek a galériában!
A galgamenti találkozók után végre elérkezett a nyárra szánt „kisebb” galgás tábor, ahova mi is elmentünk Gödöllőről. A legtöbben persze tőlünk jöttek, de a 80 fős csapatban érkeztek Pécelről, Hatvanból, Mogyoródról, Csömörről és a galgamente egyéb településeiről. Találkozhattunk Laci atyával is,- aki az egyik fő szervezője volt a tábornak -, de jött velünk Zsolt atya is, nehogy elfelejtsük őt a 4 nap alatt.
Éjszaka sátrakban aludtunk (egyneműek nem alhattak egy sátorban… vagy hogy is van ez??), már aki tudott pihenni Zsolt atya horkolásától és az első napi éjszakai akadályversenytől, aminek különböző állomásait már napközben felállították. Amikor azonban megkérdeztük, hogy mi is ez a bizarr pókháló, csak annyit mondtak nagy sunyin, hogy művészi alkotás… Aztán az este kiderült, hogy ez bizony egy többfunkciós alkotás: egyszerre lehet benne kitörni a nyakunkat és összekoszolni a ruhánkat. De nem számít, azért jó volt látni a fáradt fejeket a végén, mikor mindenki kómásan ágynak, illetve polifoamnak dőlt.
Pénteken megkezdődött az idei Váci egyházmegyés találkozó, melyre ha jol tudom 4000 érdeklődőt vártak. (?)
Ígyhát mi fiatalok is kikocsikáztunk az eseményre, és mondhatom nem bántuk meg, sőt inkább azok bánják akik nem voltak, de nagyon!J
Délelőtt sportprogramokon vehetett részt az odalátogató, majd 1 óra körül közös szentmisére gyűltünk össze a bazilikában, ezt követően (hogy éhen ne haljunk:) kaptunk ebédet, amelyet Zsolt atya kellemes társaságában egy eredeti bástyán fogyasztottunk el. Ezt követően az atya meghívott minket életünk legfinomabb fagyi evésére. (aki ki hagyta az… bánja csak!:) Ezt követően a barátok templomában gyűltünk össze és tekintettük meg a zenés keresztutat, majd nézhettünk végig egy nagyszerű pantomim játékot. Ezután szabad volt a program, várostnézhettünk, beszélgethettünk nevethettünk…A napot a Gável testvérek szokványosan fantasztikus koncertje zárta le.
Köszönjük az együttlétet Uram!
Június elseje, este fél hét.
Befogadási szentmise. A szentbeszéd vége felé járunk, de nem tudom követni. Azt sem tudom, mivel kezdődött. Az Evangéliumra is csak azért emlékszem, mert reggel egyszer már elolvastam. Csak ülök ministráns helyemen, és bágyadtan meredek a köztem és a nép közt lebegő semmire…
A templomban füllesztő a hőség és fullasztó a fülledtség. Ahhoz képest, hogy nyár eleje van, úgy tombol a kánikula, mintha már Szent István királyunkat ünnepelnénk. Mindenkiről folyik a veríték. Jómagam percenként nyúlok homlokomhoz, ahol a hajam kezdődik, hol jobb, hol bal kézzel, attól függően, hogy melyik tenyerem szárazabb. Egy idő után minden figyelmemet ez a tevékenység köti le. Néha feltekintek, és látom, hogy a hívek közül is csak az nem fészkelődik-törülközik, aki már az álom sekélyesében ringatózik.
Miért nem unalmas Nagymaros tizedszerre sem?
„Ne legyünk lekvárok!”:) –Mondja Kerényi Lajos atya.
Ajándékba kaptuk az életünket és annak minden egyes percét Istentől, és csak rajtunk áll, hogy ebből a rengeteg időből mennyit szánunk rá. Ő nem fukarkodik az áldással, mi mégis annyiszor mondunk nemet annak ellenére, hogy ahol az Úr, ott a boldogság. Ha barátoddal/barátnőddel találkozol az nem unalmas…, hidd el az Úr is jó fej! Csupa szuper embert gyűjt össze, megajándékozza őket vidámsággal, jó idővel, jó előadókkal. Ad hozzá szép tájat, sok szeretetet aztán lesz belőle egy Nagymaros, szóval még a kotyvasztáshoz is ért:)
Ez annak a körülírása volt, hogy irgumburgumrontombontom, aki nem jött Marosra, az saját magával szúrt ki. És az örökzöld kételkedős kérdés: miért?
A Mennyei Atya áldása szálljon rájuk és munkájukra! Majd előkerült a program. Peti elmondta napra felbontva a programot, majd megválasztottuk a programok felelőseit… Ez a rész gyorsan ment, hisz az ott lévők mindent hamar elvállaltak… Minden nap lesz egy - Laci atyához mérten - rövid előadás, egy tanúságtétel s egy roppant jó színdarab is. Akadályverseny, s még sok-sok meglepetés… A kongresszust imával zártuk le, hol mindenki elmondhatta a kérését, s kifejezhette háláját! Egy nagyon vidám és hasznos délutánt tölthettünk együtt. Köszönjük Uram! Gyere a táborba, s felejthetetlen élményben lesz részed!
Jézus vár TÉGED!
Május 17.én reggel 8órakor indult a Rózsafüzér-zarándoklat a máriabesnyői templomtól. Én érdeklődésből, több fiatal invitálására indultam el ezen a zarándoklaton. A Szentháromság templomnál csatlakoztam, ahova 11 óra körül érkezett meg a menet, már első pillantásra pozitívan csalódtam, ugyanis nagyon vegyes volt a társaság, sok idősebb korosztályú mellett, mondhatni mindegyik korosztály képviseltette magát! Egy rövid imádság és regisztrálás után indultunk el 250-en az Erzsébet parkon keresztül Mogyoród felé, az út "szépsége" mellett a hangulat is nagyon jó volt. A szadai kilátó környékén csatlakozott hozzánk egy kb. 20 tagú roma csoport, 160 centis 120kilós, kopasz, tetovált, óriás rózsafüzéres figurával az élen!!! :D Ők később a mise után elénekelték a roma himnuszt... A Mogyoródi kilátótól kettévált a csoport, de még így is elég sokan indultunk Fót felé. 19.00 órakor volt mise, amire megtelt az egész templom, voltak akik csak oda tudtak eljönni.
Egy nagyon jól megszervezett és jó hangulatú zarándoklaton vehettem részt, amire nagy valószínűséggel jövőre is elfogok menni és remélem jövőre azok is jönnek akik idén nem tudtak részt venni rajta!
Benke Dávid
Sík Sándor
Egyszer, egy sugaras, pirosló reggelen,
A virradati Napba két szemmel belenéztem.
És ama reggel óta, örökre megigézten,
Járok fényittasan és a Nap jár velem.
Egy csodavillanás, egy percnyi perc alatt
Azon a reggelen a Nap szívembe égett.
S azóta mást se látok, csak egy nagy fényességet,
Csak lángot és tüzet, csak égő sugarat.
Amerre fordulok, a rét rezgő füvén,
És felhős ormain a ködlő messzeségnek:
Ezer picike Nap, ezüst ezernyi fény
Szikrázó szemei győzelmes tűzzel égnek.
És kívül és belül, örökre, szüntelen,
Örvénylik és dalol a tüzes Végtelen.
–Köszönöm neked, édesanyám, hogy élek!
Ezekkel a szavakkal indult a május negyediki anyák napi műsor, s a vége sem különbözött sokban:
–Köszönöm, gyermekem, hogy vagy – mondták az édesanyák könnyes szemmel, mikor befejeződött a zenés-verses köszöntés.
Kati átkötő narrációi, Vica éneke, ZiZsó zongorajátéka, Orsi fuvolaszólója, Tomi vers- és ReZsó prózamondása, Domi dala, és csöpp óvodások éneklése mind egy-egy könnycsepp volt a szülők szemében (az édesapák elkísérték hitveseiket), s a műsor végén gyermekeikkel zúgták a néma fohászt: „Köszönöm, Uram! Köszönöm, hogy van! Köszönöm, hogy Vagy!”
Sok szeretettel köszöntöm az édesanyákat, és azt kívánom nekik, amit vasárnap este az egész templom: „Áldjon meg titeket az Úr, és őrizzen meg titeket!”
Egy szép májusi reggelen jó néhányan arra ébredtünk, hogy ma bolondballagás van. Van, aki már hetek óta kereste a jelmezhez valókat – hiszen ilyenkor mindenki beöltözik –, és van, aki csak tíz percet fordított a ruha-gondra.
Kedden már mindenki izgalomban volt az esti-éjszakai szerenád miatt, hogy nem tudjuk a dalokat, mindent el fogunk rontani, és jaj te jó ég… kellemes-kellemetlen várakozzásal telt a délutánunk, az éjszaka pedig már oldott és felszabadult hangulatot hagyott maga után. Hajnali négyre sikeresen visszaérkeztünk Gödöllőre, s ki mennyit, de azért egy-két órácska alvással, „kipihenve” néztünk elébe a „másnapnak”, amelyen „vidámballagtunk”…
A vidám az igaz – a ballagás már nem teljesen. Inkább vánszorogtunk, és élveztük, hogy mindenki kisebb nálunk (bizonyos értelemben még a tanárok is). Ismerős a helyzet? Akit csak ismer(t)ünk, nem úszta meg szárazon (vízpisztoly, tejszínhab (kevés), vizes flakon – ez volt a fegyvertárunk). Ha mégsem kapott vizet az illető, akkor ’csak’ a rúzsainkat koptattuk az arcán.
Minden osztálytermet, minden öcsit és hugit, minden barátot és barátnőt, ismerőst és ismeretlent boldogítottunk a jelenlétünkkel. A fáradtan csillogó szemek azért vidámságot, gondtalanságot tükröztek, és nem a félelmet az elkövetkezendőktől.
A jelmezek közt volt bőven ötletesség és nevetés. A tipikus munkásjelmez már megszokottá vált, egy-két koromfolttal ékesítve. Aztán jött egy szokatlan WC-s néni a Masaryk Kft.-től (egy fiú osztálytársam közvetítésében, árlistát is hozva. Csak líceumosok által ismert tréfa: WC-vödröt egy éjszakai fociért árult… ), egy pizsama bemutatóra készülő srác, egy matek zseni, két rózsaszín tünci-münci csajszika (Na, szépcsi vagyok? – ah, tökcsi vagy… ), egy cosplayes (azt hiszem Fate stay night-ból), egy cigány lányka, egy madárijesztő… és ami a legviccesebb volt: egy fiú, aki beöltözött lánynak, elment a menzásra beöltözve, és tényleg, hangsúlyozom tényleg(!) elhitték róla, hogy lány… Ebből is látszik, hogy milyen sokszínűek az emberek, mennyire befolyásolhatók.
Hanem azért egyszer minden jónak eljön a vége (mint ennek a cikknek), s mi is fáradtan, ki sem látva a pilláink alól buszoztunk, vonatoztunk, HÉV-eztünk hazafelé, hogy kialudjuk magunkat…
Egyetlen nagy család. Ha egyetlen mondattal kéne kifejeznem, hogy mit jelentett számomra az egyházközségi majális, akkor ezt felelném.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics